Önkéntesként dolgozni Kőbányán nem kis kihívás. Szombati koránkelés és szeptemberi kánikula. Eléggé kényelmetlenül hangzik, és tulajdonképpen az is, de jó társasággal, bulival még akár kellemesen is eltölthető. Kollegákkal zakatolunk végig a nyócker egyik szakaszán, majd a villamosról való leszállás után rögtön Kőbánya és a sörgyár fogad. Egy más, különleges világ mutatkozik előttünk Budapest kellős közepén kétezer-tizenkettőben.
   Szombat délelőtt van, süt a nap, nekünk kezdődik a munka, a sörgyári dolgozóknak pedig a gyár által szervezett családi nap. Akár úgy is mondhatnánk, hogy a gyár által szervezett ingyenes eszem-iszom ajándéknap. Nekem érdekes volt részt vennem ezen a napon, még akkor is, ha csak kívülállóként láthattam. Dolgoznom kellett, a helyemen kellett lennem, ami nem zárta ki azt, hogy viszonylag szoros interakcióba ne kerüljek a gyári munkásokkal, gyerekekkel, családokkal. És természetesen részt vettem passzívan a programjaikon is.
   Szóval kezdődik a sörgyári családi nap. Az első programpont a szó szerinti bemelegítés, ugyanis a szervezők aerobic órára hívják arra hajlandóakat. Egy női hang mikrofonba kiabálja a lépéseket, sőt, egy idő után énekelni is próbál, csakhogy nehezen kap ehhez levegőt a tornázás közben, ezért inkább úgy dönt, hogy ezután inkább playbackről megy majd az ének is, és a zene is. Ez amolyan Pap Rita Hápi Kacsájának stílusában előadott performance, elvégre családi tornaórán vesz részt a nagyérdemű.
   Aztán telik-múlik az idő, a gyermekek részt vehetnek az ilyenkor szokásos arcfestésen, különböző kézműves foglalkozásokon, felfújhatós várban-ugráláson, miközben a kedves szüleik a csapataikkal benevezhetnek focibajnokságra, csoportvetélkedőkre, és az elmaradhatatlan sörfogyasztásra. A családok és a látogatók száma nő, a hangulat fokozódik, elérkezik az ebédidő. Minden családfő a bejáratnál megkapja a napi családi bonját, avagy kis cetliket, amin különböző feliratok vannak. Ezek szolgálnak majd megfelelő tájékozódásként az ajándékok átvételéhez. Ajándék a családi gulyásleves, a pohár üdítő, a tálcán kínált sajtos pogácsa és a doboz alkohol mentes sör. A családfő odaadja a bonokat a gulyást kavargató kollegájának, cserébe kapja kis családja részére az ebédet, majd paprikától piros szájjal és tele hassal áll be a másik sorba, ahol odaadja a csaposnak a pénzt, cserébe kapja a jól megérdemelt korsó alkoholos sörét.
   Ebéd utáni sziesztaként kihirdetik a csapatjátékok győzteseit, akiket emléklapos közös fotó elkészítésére invitálnak a színpadra. Tombolahúzás is van, gyerekhang mondja be a számokat, általában gyerekek rohannak átvenni a nyeremény csokoládét vagy dobozos társasjátékot. Ez is megvolt, sokan nyernek, örül a nép, még egy ajándékot kapott a gyártól.
   A bemondó felkonferál egy együttest, amely elviszi a nagyérdeműt a 67-es úton lefelé, ahol várnak rá majd dideregve, közben még sáros lesz az új cipőjük is, ugyebár a pocsolya miatt, de mindenki fellélegzik, mert jön a nyolc óra munka után a nyolc óra pihenés és a szórakozás. Andalognak és dalolnak a családok a slágerekre, majd jön a hűtlen nehéz fejjel, de nem, nem, nem, nem mennek ők innen el amíg a gyárnak van programja. De már lassan beesteledik, minden programpont kipipálva, étel elfogyasztva, pénz elköltve. Elégedett mindenki, rendben lezajlott a gyár családi napja, a hétköznapok után végre együtt tölthettek el egy pihenőnapot is a családdal, a kollegákkal és a főnökökkel.
   Mi is elvégeztük a feladatunkat, most már az utolsó sörünket iszogatjuk a kollegákkal. Nekem eszembe jutnak a felcsíki rózsaszín nájlonruhás falunapok, a trombitáló gyerekek, a templomtorony fölötti tűzijáték. Lassan elköszönök mindettől: a csíki falutól, a kőbányai sörgyártól, a kollegáktól, hazavillamosozok a két kerülettel odébb lévő Ferencvárosba.

Hozzászólások

29
Értékelem!

Ja, pont ilyenek voltak akkor is. Csak a fene tudja miért, de azok azért valahogy mégis...valamivel mintha...talán jobbak voltak, de nem azért, mert 30 évvel ezelőtt pont 20 éves voltam, ááá neeem.:)

27
Értékelem!

Na igen. Kicsit megütődtem ezen az igénytelenségen, ócskaságon, ami ott volt, annak ellenére, hogy nem először vettem részt ilyesmi rendezvényen. Az is megdöbbentő, hogy az ilyen rendezvények mindenhol egyformák, legyen az Budapest, vagy bármelyik mo-i vidéki helység, avagy pl csíki falu... És gondolom ilyen dínomdánomok voltak 20-30 évvel ezelőtt is...

28
Értékelem!

Hű, ez kemény. Engem is kiborítanak a rózsaszín nájlonruhás mulatságok. Ki tudnak kergetni a világból a gyári családi napokkal. Az erőltetett vidámság, az idióta versenyek, a pocsék zenekarok és persze ha nem tolongsz a gulyáságyú körül te már csak sűrű langyos löttyöt kapsz. Na nem, kösz nem kérek.

29
Értékelem!

Amikor még a gyárban dolgoztam, nálunk is hasonlóan zajlottak a családi napok.

Egy idő után azonban meguntam, hogy mindig ugyanazok a programok, ugyanazok a fellépők és általában ugyanaz a kaja is.
Meg ugye ha az ember folyamatos műszakban van rengeteget látja a munkatársait. Nem voltam már kíváncsi rájuk a pihenőnapomon. Akivel meg nem dolgozom együtt nap mint nap, azokat egyáltalán nem ismerem, azokra azért nem vagyok kíváncsi.
Aki a barátom a munkatársaim közül azzal bármikor tudok és akarok találkozni.
Ráadásul elment a kedvem, hogy taspsikoljak ahhoz, ha a cég alamizsnát dob a dolgozók elé.

Új hozzászólás