Önkéntesként dolgozni Kőbányán nem kis kihívás. Szombati koránkelés és szeptemberi kánikula. Eléggé kényelmetlenül hangzik, és tulajdonképpen az is, de jó társasággal, bulival még akár kellemesen is eltölthető. Kollegákkal zakatolunk végig a nyócker egyik szakaszán, majd a villamosról való leszállás után rögtön Kőbánya és a sörgyár fogad. Egy más, különleges világ mutatkozik előttünk Budapest kellős közepén kétezer-tizenkettőben.
   Szombat délelőtt van, süt a nap, nekünk kezdődik a munka, a sörgyári dolgozóknak pedig a gyár által szervezett családi nap. Akár úgy is mondhatnánk, hogy a gyár által szervezett ingyenes eszem-iszom ajándéknap. Nekem érdekes volt részt vennem ezen a napon, még akkor is, ha csak kívülállóként láthattam. Dolgoznom kellett, a helyemen kellett lennem, ami nem zárta ki azt, hogy viszonylag szoros interakcióba ne kerüljek a gyári munkásokkal, gyerekekkel, családokkal. És természetesen részt vettem passzívan a programjaikon is.
   Szóval kezdődik a sörgyári családi nap. Az első programpont a szó szerinti bemelegítés, ugyanis a szervezők aerobic órára hívják arra hajlandóakat. Egy női hang mikrofonba kiabálja a lépéseket, sőt, egy idő után énekelni is próbál, csakhogy nehezen kap ehhez levegőt a tornázás közben, ezért inkább úgy dönt, hogy ezután inkább playbackről megy majd az ének is, és a zene is. Ez amolyan Pap Rita Hápi Kacsájának stílusában előadott performance, elvégre családi tornaórán vesz részt a nagyérdemű.
   Aztán telik-múlik az idő, a gyermekek részt vehetnek az ilyenkor szokásos arcfestésen, különböző kézműves foglalkozásokon, felfújhatós várban-ugráláson, miközben a kedves szüleik a csapataikkal benevezhetnek focibajnokságra, csoportvetélkedőkre, és az elmaradhatatlan sörfogyasztásra. A családok és a látogatók száma nő, a hangulat fokozódik, elérkezik az ebédidő. Minden családfő a bejáratnál megkapja a napi családi bonját, avagy kis cetliket, amin különböző feliratok vannak. Ezek szolgálnak majd megfelelő tájékozódásként az ajándékok átvételéhez. Ajándék a családi gulyásleves, a pohár üdítő, a tálcán kínált sajtos pogácsa és a doboz alkohol mentes sör. A családfő odaadja a bonokat a gulyást kavargató kollegájának, cserébe kapja kis családja részére az ebédet, majd paprikától piros szájjal és tele hassal áll be a másik sorba, ahol odaadja a csaposnak a pénzt, cserébe kapja a jól megérdemelt korsó alkoholos sörét.
   Ebéd utáni sziesztaként kihirdetik a csapatjátékok győzteseit, akiket emléklapos közös fotó elkészítésére invitálnak a színpadra. Tombolahúzás is van, gyerekhang mondja be a számokat, általában gyerekek rohannak átvenni a nyeremény csokoládét vagy dobozos társasjátékot. Ez is megvolt, sokan nyernek, örül a nép, még egy ajándékot kapott a gyártól.
   A bemondó felkonferál egy együttest, amely elviszi a nagyérdeműt a 67-es úton lefelé, ahol várnak rá majd dideregve, közben még sáros lesz az új cipőjük is, ugyebár a pocsolya miatt, de mindenki fellélegzik, mert jön a nyolc óra munka után a nyolc óra pihenés és a szórakozás. Andalognak és dalolnak a családok a slágerekre, majd jön a hűtlen nehéz fejjel, de nem, nem, nem, nem mennek ők innen el amíg a gyárnak van programja. De már lassan beesteledik, minden programpont kipipálva, étel elfogyasztva, pénz elköltve. Elégedett mindenki, rendben lezajlott a gyár családi napja, a hétköznapok után végre együtt tölthettek el egy pihenőnapot is a családdal, a kollegákkal és a főnökökkel.
   Mi is elvégeztük a feladatunkat, most már az utolsó sörünket iszogatjuk a kollegákkal. Nekem eszembe jutnak a felcsíki rózsaszín nájlonruhás falunapok, a trombitáló gyerekek, a templomtorony fölötti tűzijáték. Lassan elköszönök mindettől: a csíki falutól, a kőbányai sörgyártól, a kollegáktól, hazavillamosozok a két kerülettel odébb lévő Ferencvárosba.