Lábmosás

Lábmosás

Az ötlet kiváló, a kivitelezés annyiban továbbgondolásra érdemes, hogy ami most izgalmas, az a kád leeresztő csavarjának a tükröződésében megjelenő talp. Ez tökéletes, és a megjelenő vízcseppekkel együtt nagyon rendben van ez a fajta absztrakció. Ugyanakkor a valóság megjelenítése, a lábfejre zuhogó víz szerintem lényegesen kevesebb hangsúlyt kap, mint kellene. Tulajdonképpen olyan, mintha a véletlennek lenne köszönhető az, hogy ez egyáltalán megjelenik a képen, miközben egy fő motívum. Tehát ahhoz, hogy ez arányaiban működjön, én úgy érzem, hogy ehhez a képhez legalább még egyszer ennyit hozzá kellene tenni lefelé, és akkor, ha nagyjából bokáig megjelenne a láb, akkor szerintem, egy izgalmasabb megoldást kapnánk, és ráadásképpen az értelmezés is könnyebb lenne. Ugyanis a lábmosásról beszélsz, és ez most nincs nagyon a képen. Valami történik, de nem biztos, hogy a néző ezt szerethetően át tudja élni. Valamilyen bázisának – ahonnan elrugaszkodunk -, azért kell lennie a képnek. Nem lehet teljes elvontságában meghagyni egy történetet úgy, hogy valahol életlenül belekerül a fő motívum. Én ezt gondolom. Visszaadnám ismétlésre, ha lehet. (hegyi)

Hozzászólások

Igen, azt gondolom én is most, hogy több kellene a lábból. A készítés közbeni gondolatom az volt, hogy a talp tükröződése maradjon meg, a körülmény pedig inkább sugallat legyen. De formailag valahogy nem működik nekem ez jelenleg, kevés eleme ellenére valahogy nagyon rapszodikus, nem vagyok megelégedve vele. Újrafotózom. Köszi az elemzést!

:) Hát, nem is az ünnephez szántam, de köszönöm, hogy leírtad! (Én mosom itt a magam lábát amúgy :)

Fittyet hányva az aktualitásra. :)
A lábmosás szertartása sokkal inkább a Húsvéti Ünnepkörhöz köthető semmint a Karácsonyhoz.

Köszi hogy leírtad, sokat segít! :)

Egész sokáig tartott elsőre amíg összeállt, mert azt a káddugó-nyitó felületet valami pezsgőtablettának néztem. :) Érdekes és allegórikus kép.

Lehet picit -- az én számomra -- túlzottan elvonatkoztatott (kevésbé direkt), de ha megvan a mi is történik, akkor utána már működik. Az meg nem baj, ha manapság néha megállunk egy időre.

Új hozzászólás