Ezt a képet a szabadgyakorlatba küldted, de nyugodtan beküldhetted volna a házikedvenc leckébe is még akkor is, ha ez nem a te kutyád, mert ez egy jó kutyaportré. Egyrészt azért jó, mert magad fölé emelted azáltal, hogy egy alsó gépállást használsz, ezzel már tulajdonképpen humanizáltad, tehát beemeled az emberi világba őt, ettől már szinte egy nyomozó lett vagy egy sztár, aki mint egy divatbemutatón beállt ide nekünk. Örülök annak, hogy meg vannak a lábfejei és valamilyen párkánynak a szélén ő megkapaszkodik, mert ez is jót tesz. Talán annyi még segített volna, ha valaki segítőd nagyjából bal oldalról mögüled jelzést ad a kutyának, mert nem az hiányzik, hogy rád/ránk nézzen a kutya, vagyis a kamerába, hanem a másik szeme szerintem jó lenne, ha meglenne legalább egy picit, ha nem is teljes egészében, ha egy pár fokot fordult volna a kutya feje felénk, akkor megmarad ez a félprofilos dolog és a fajtajelleget is jól ábrázoljuk, másrészt azért a fejből és – talán furcsa lesz, amit mondok – a gondolatiságból, amit beleképzelünk, hogy mire is gondolhat a kutya, abból is több jön át a képen. (hegyi)