Hát ez az, amiben Ágnes nagyon erős. Ezekben a megfigyelésekben. Itt megint azt mondom, hogy lehetne sok mindent mondani, hogy persze, mert ott van a Heinekken-nek a sátrából a „ken” és az pont benne van a menyasszony hajában… Hát ott állt. Most mit lehet erre mondani? Ennél sokkal erősebb maga az a kompozíciós helyzet, ahogy ez a kisfiú itt a balszélen kifelé néz a képből, ahogy a jobbszélen lévő harmonikás, habár valami eszméletlen darázs napszemüveg van rajta, de a képen befelé kommunikál, és ahogy mind a kettő között felénk fordul a főszereplő. Mintegy lebuktatva egyébként önmagát és ezt az egész játékot, aminek ő részese. Ez egy vásári, ünnepi helyzetnek tűnik és ebben gondolom ők ennek a produkciónak, mint főszereplői valamilyen rítusban vesznek részt. Nagyon úgy tűnik, hogy a mellette álló vőlegény a kalapban is hasonlóképpen komikusra vett figura. És attól jó ez az egész, hogy maga ez a kitekintés a képből a néző felé, ez nagyon civil. Tehát sem az arckifejezés, sem a tekintet nem ahhoz a történethez csatlakozik, ami egyébként, amit őneki ott el kell játszani mint szerepet, hanem idenéz felénk, kicsit olyan segítségkérően, kicsit olyan együttérzést kérően, hogy – látjátok, hát itt vagyok, itt bohóckodok, egyébként a 302-es közértnek vagyok az üzletvezetője, de most belementem ebbe a dilibe –. És ettől lesz ez a történet szép, ettől a kibeszéléstől a történetből, tehát, hogy kifelé, felénk kommunikál a szereplő. Hogyha ez nem történt volna meg, akkor ez a kép érdektelen lenne, nagyon szép útikép. Ez az a pillanat, amit az Ágnesnek nagyon mondok, hogy erre nagyon figyeljen oda, hogy ez hogy történt, mint történt, mert ezt kell tudnia jól rögzíteni magában, hogy ilyen pillanatokat tudjon megfogni. Ezek azok, amik egy riporthelyzetnél is nagyon fontosak tudnak lenni. Ez a kommunikációs helyzet. Három csillag. (hegyi)
értékelés: