Kösz a jelzéseket, teljesen érthető, hogy ilyen specifikus dolgot nem sikerül átpasszíroznom ezen a képen. Lehet, egy sorozat végén érthetőbb lenne.
Hát Zoli, én azt nem mondom, hogy tudok GO-zni, de játszottam már, valahol az emeleten meg is van a szett, nem nagyon találtam hozzá partnert, akivel ezt lehetne űzni és ezért háttérbe szorult, azért mondom azt, hogy nem ez a legjellemzőbb képe ennek a játéknak. Másrészt tudom, hogy a digitális technika térnyerésével nagy szerepet kaptak videoklipekben is a fényképezőgéppel készített filmek. Ezekben is a nagyon kis mélységélességgel dolgoznak, rángatják a fókuszt, engem mondjuk már untat és idegesít, de ez legyen az én bajom, és ez a fotóban is visszacsempésződik azzal, hogy eszméletlenül vékony határvonalon mozgatott élességgel dinamizáljuk a képet. A kérdés, hogy miért? Tehát mit akarsz azzal mondani, hogy itt áll egy fekete meg egy fehér tabletta egy négyzethálós táblán, baromira leszűkített élességben, és hogyan tovább? Tehát mit akar ez most nekem mondani – mert azért azt vegyük hozzá, hogy az embereknek Magyarországon szerintem a 95%-a nem fogja ebből neked azt mondani, hogy ez a GO, de az az 5% aki meg ismeri, az sem fogja érteni, hogy miért pont ezt az állást mutatod. Ráadásul a Köldök leckében még inkább érdekes, hogy mit is akarunk ezzel mesélni. A háttér zavarosságáról most nem beszélek, ott a foltok elég érdekesek. Ezt már többször elmondtam máskor is, hogy mindig a legvilágosabb folt az , amit a legközelebb érzünk magunkhoz. Hiába tartod életlenben, mert van a két főszereplőnél világosabb tónus a képen, oda fog a figyelem összpontosulni, ellene dolgozik annak, amit itt nagyon nagy körültekintéssel a mélységélességgel létrehoztál. Ez nekem, mint üzenet, nem jól dekódolható, ezért én ezzel most nem nagyon tudok mit kezdeni. Köszönöm. (hegyi)
Kösz a jelzéseket, teljesen érthető, hogy ilyen specifikus dolgot nem sikerül átpasszíroznom ezen a képen. Lehet, egy sorozat végén érthetőbb lenne.
Értem, és minden tiszteletem a gónak, és az azt játszóknak!
Számomra - gózni nem tudó számára - azonban ebből a helyzetből csak kevés dolog érzékelhető. Talán ha látnék játékosokat, látnám az arcukat, többmindent értenék, vagyis érzékelnék.
Na, hát elmondom én mit láttam ebben elsőre. Nem a gót, mert azt még sosem láttam, sőt azt sem tudom hogyan kell játszani. Szóval rögtön elsőre két szem tablettának tűnt a konyhaasztalon. Aztán nézem a címet. Igen, két gyógyszer, az egyik mondjuk a nyugtató a másik lehet élénkítőszer és már el is mosódik nem csak a kép, de a cím is. Így lett a mérhetetlenből mértéktelen, így alakult át egy átlagos szemlélő fejében egy távol-keleti játék szabadságának filozófiája egy közel-nyugati függőség szimbólumává. Mindezt csak azért mondom itt el, hogy megkérdezzem tőletek, fotográfusoktól, hogy meddig lehet feszíteni azt a bizonyos határt, az asszociáció határát. Lehet-e, mondjuk egy épp olyan elvont dolgot,fogalmat, mint itt nálad, a te képeden Zoltán, a japán élet-, játék- vagy épp művészetfilozófiát lefotografálni. Illetve fontos-e nektek az, hogy a néző magyarázat nélkül is azt lássa, de legalább érezze amit a kép alkotója üzenni akar.
Nem tudom, érthető-e amit itt zagyválok. Azt mindenesetre elmondanám, hogy nem bántásiból mondom. Isten őrizz! Főképpen nem ellened beszélek, Zoltán, mert nagyon kedvelem a munkáidat. Ja, és ráadásul, mint tyúk az ábécéhez értek én a fotóművészethez.:)Csak kérdezek. Csak.
Ja, a góról nem tudom hogyan lehetne olyan képet készíteni, aminél ő a főszereplő és kívülállónak is sokat ad. A feszültség, a mondjuk japán öltözet, környezet, a szertartásos hangulat ott lehet, de a gó szabad, absztrakt és koncentrált sajátossága sajnos nehezen megfogható önmagában.
A góban ketten játszanak, fekete és fehér. A játéktér négyzethálós tábla, és a vonalak metszéspontjára lehet a köveket rakni. Minimális megszorítással bárhova. A "mérhetetlenség" arra is vonatkozhat itt, hogy nem lehet megítélni mi fog kifejlődni ebből a helyzetből, milyen messze lesznek egymástól a most két magányosan álló kő, halottak lesznek, foglyok vagy győztesek...
Részeket lát az ember és egészet is, helyi és globális hatásokat, egy követ, ami eldöntheti a játékot és csatát, ami egy kőért folyhat... Pont a szabadság és a kövek között lévő kapcsolatok lehetősége és jelentőségük változékonysága miatt van az, hogy a számítógép még ma is csak a közepesen erős játékosokat tudja legyőzni.
Minimalista kép, az biztos. Amiért gondoltam, hogy kirakható, az talán a két szereplő és a köztük és alattuk lévő eltolt, bizonytalan, de önmagában jól meghúzott, de még szabad "kapcsolat".
Kösz Zsolt.
Néha agyam üresjáratai is a lépések variációival töltődnek fel, ezt az elrévedős, leszűkült összpontosítást abszolút hozzá tudom párosítani a góhoz - ami önmagában nem segít abban, hogy másoknak megmutassam. Kihívásnak jó lesz ez nekem.
Mellékesen kíváncsi lennék, hogy mi jön át nem bennfentesnek: egy sajtófotóból a gó vagy akár a köldök témában ez mennyire fekszik?
Mérő Csaba tétmérkőzés, üres tábla előtt koncentrál...