Nem csak száj

Nem csak száj

Egy kicsit olyan nekem ez, mintha egy lépés kimaradt volna egy történet elmeséléséből. Kaptunk már egy képet a szájról, és most léptünk egy nagyot, de közben volt egy lépés, és szerintem ott van a megoldás. Most, ebben a megfejtésben az az érzésem, hogy már túl vagyunk valamin. A fejbiccentés nem biztos, hogy egészen azt az irányt mutatja, ami a vágynál a legerősebb pillanat. Technikailag is szeretnék hozzáfűzni valamit: sokszor elmondom a képeknél, hogy mindig a legvilágosabb rész az, ami a figyelmet elviszi, itt most a hajad melletti háttér az, ami a legvilágosabb rész. Ha a képnek a jobb felső sarkát a kezeddel letakarod, akkor sokkal erősebben elkezd működni a belső dinamikája ennek a kompozíciónak. Egy kis pontosítás erre még ráférne, annál is inkább, mert az irány jó, az őszinteségét senki nem vonja kétségbe ennek a képnek, de nem biztos, hogy ez a pillanat a csúcs. Abszolút le a kalappal abban, hogy elindultunk egy irányba, és én bátorítani szeretnélek arra, hogy dolgozz ezzel. Mindenképpen egy olyan üzenetet kapunk, ami abban a munkában, és abban az útkeresésben, amiben vagyunk, mérföldkő. Azért, mert egy résnyire megint nyílt az a kapu, amin már nem egyszer bekukucskáltunk. Szeretném, ha ez a munka folytatódna tovább. Mindazzal együtt, amit elmondtam, ebben a leckében, ebben az üzenetrendszerben, ebben a koordinátarendszerben ez egy három csillagos kép. Most ezt tessék pontosan érteni: mindig van javítható egy képen, nem kell ettől megijedni, nem kell, hogy ez elvegye az embernek a kedvét, mert keressük mindig a legjobb formát, ezek általában technikai vagy formai jellegűek, de ez az üzenetnek az őszinteségéből semmit nem von le. Attól, hogy én azt mondom, hogy a kép jobb fölső sarkánál át tudok nézni, mert ott egy világos forma van, és ez magáról a szájról, vagy az arcról, a mellről elviszi a figyelmet, de ettől ez egy erős üzenet lesz, és ha csak ez a kép van, akkor vágok belőle, akár levágom azt az egész részt onnan, és létre is jött a dinamika. A megoldás megvan, még akkor is, ha nincs ismétlés, de én arra szeretném Ágnest kérni, hogy menjünk tovább ezeken az utakon, keresgéljünk, mert van értelme. (hegyi)
értékelés:

Hozzászólások

Köszönöm a figyelmet, majd még próbálkozom.

Jó dolog, hogy szisztematikusan végigpróbálod a témában rejlő lehetőségeket. Én az előzőre szavazok: érdekesebb, ütősebb és feszesebb a kompozíciója. Tartalmilag is többet mond. Erotikusabb. A mostaninak a kompozíciója engem nem győz meg. Az alsó vágás szerintem rossz helyen van, nem látszik pontosan, hogy milyen testrész indul ott középen el?

Tetszik nekem ez a kép, de úgy érzem, még nem elég határozott. Inkább keresgélő.

Új hozzászólás