Nem sikerült

Nem sikerült

ez sem.

Gergő, ezt átteszem a Hiba leckébe, ott ez egy jól elemezhető kép, itt önportréban ez most kevés. Azt hiszem, hogy ezen a blikfangon már túl vagy, hogy ott is vagyok, meg nem is, meg rá is exponálom magam, meg nem is. Jó lenne, ha ennél konkrétabb üzeneteket küldenél magadról. Olyan életszakaszodat éled, amikor nem ártana, ha kicsit magaddal tudnál foglalkozni. A képek szembesítő erejűek tudnak lenni, és ez segíthet mindenkinek: neked is, nekünk is, fontos lenne. Most én ezt a bujkálásos játékot nem tartom jónak. Ami a képet illeti, a Hiba leckébe áttéve megvan a három csillag és a leckemegoldás is. Van egy ilyen fémpiramis, ismerjük ezt az építményt, egy időben sok látszóteres lefotózta, ez tulajdonképpen egy megkésett válasz is lehetne erre a rendszerre, miközben elbénáztuk, mert megmozdult a föld is, rosszul állítottuk be az időzítőt is, és mi is belekeveredtünk valahogy a képbe a kopottas farmergatyónkkal, szóval jó a humora. Abszolút nem vagyunk odavalók ehhez a képhez, főleg nem ebben a ruhában. Ha valamilyen lepedőt csavarunk magunkra, akkor lehetnénk az éjszaka szelleme, vagy valami arab terrorista, de így ez viszonylag fura, ez a lakótelepi feeling. Ez a véletlen ez, ami ezt a képet létrehozta, egészen biztos vagyok benne, hogy Gergő nem így tervezte, ez hozzáadott a képhez. Önmagában is jó ritmus lenne ez az esti megvilágítása ennek a szoborcsoportnak, a perspektívával is egyetértek, ahonnan ez lefotózásra került, unalmas lenne szereplő nélkül, és az különösen jó, hogy ez a szereplő nem egy tervezett helyzetben van itt. (hegyi)
értékelés:

Hozzászólások

Köszi(k).
A fejem csak azoknak hiányzik, akik még nem látták. :)
A facsoport igazából a fura térgörbület miatt maradt ott - amit többek között a fkgp (mivel most már nem létezik más, amit ez a rövidítés jelöl, értsük hát a masinára) táskán való bemozdulása okozott. Illetve hogy nekem valahogy az billenti vissza a képet...ha nem is egyenesbe, de vmi olyasmibe...

Helo!
Kategóriától, belső indíttatástól függetlenül ez így a tuti! Feltételezem van benne némi kritikai élc; ennek megfogalmazása leírás nélkül is működik (szerintem!)
üdv
d

A címbéli negatív determinációt öniróniává fokozod a leírásban, amely mindenképpen arc nélküli önportré jellegű. A fotón ott vagy. Gondolom hosszú expóval készült, és besétáltál a képbe a piramis "mellé". Ez valami miatt működik nálam. Jó a beállásod, a fényhatásra síkká redukálódott szobrot térrel veszed körbe. Viszont nekem azért hiányzik a fejed - tudom, akkor nem arc nélküli lenne. A jobb oldali facsoportnak nem érzem milyen jelentősége van - jelenlétét talán a fenti hold-pont indokolja.

Új hozzászólás