Önportré kicsit másképp

Önportré kicsit másképp

Már jó régen regisztráltam, de még nem jutott eszembe semmi jó az első leckére, ezért vártam addig, amíg született egy jó 5let. A feladat ugye önmagunk bemutatása, de sejtelmesen, arc nélkül. Hát ennek a feladatnak próbálok megfelelni.

Ez egy nagyon jó megoldása a leckének, attól függetlenül, hogy nincs rajta testrész, de a lábszag ott van, úgyhogy ez mindenképpen előnyös. Nagyon jó az, ahogy ezt a rendet itt összerakta Bence. Én lehet, hogy annyit diliztem volna, hogy a nadrág és az ing nem egymás fölé kerül, hanem az inget átrakom a másik oldalra, átforgatva, és az ing helyére rakom a többi tárgyakat, akkor egy ellentétes irányú dinamika is létrejön. Az, hogy ez a leltár egy parkettán jön létre, azzal nincsen semmi baj, de azzal igen, hogy ezt az expozíciót vakuval követted el, és óhatatlan, hogy ez becsillanjon. Még szerencse, hogy a parketta egy használtabb fajta, hogy annyira erősen nem csillog. Ha ezt frissen lakkozták volna, akkor megőrülünk, de a nadrágszíj így is csillan, és a fénymennyiség lett sok a közepén. Miközben a leltárjelleget erősíti ez a világítás, ezt létre lehet hozni valami lámpával is, úgy, hogy homogénebb legyen a fény is, ne csak a kép közepére kerüljön ennyi fény. Lehet túlvilágítani, akkor ez egy döntés, viszont itt most nagyon lebukik a vaku. A rendezés tökéletesen rendben van, az, hogy a nadrágszíj ki lett oda húzva, nagy ötlet, az elfordított Tisza cipő is. Az már megint egy kis nüansznyi nyavalyám, hogy ha a nadrágszíjjal húzok egy vízszintest, akkor ahhoz tessék állítani azt a Kindle-t, az arcszeszt, meg az összes többit, mert azok most el vannak fordulva egy kicsit az óramutató járásával ellentétes irányba, úgyhogy azon forgattam volna. De az ötlet zseniális, jó leckemegoldás. Bence, három csillag, megvan a lecke is. Beszélgettünk arról, hogy szeretnéd ezt ismételni, úgyhogy semmi akadálya nincs, tessék küldeni másik megoldást. Lehet agyalni is, az is tetszik, az is jó irány, meg lehet érzelmeset is, várjuk. (hegyi)
értékelés:    

Hozzászólások

Köszi a meglátásokat. Valóban, a csillogással kell majd kezdenem valamit. Az olvasónak ez a kikapcsolt állapota, a képet nem szépen jeleníti meg, mert ugye nem arra van kitalálva.

" valamelyik testrészednek viszont szerepelnie kell" - na ezen átfutottam, mert azon pörgött az agyam, hogy mutassam be magam arc nélkül.

Sajnos így újra kell gondolnom az egész képet.

Én már most is nagyon értékelem, ügyes megoldás, bár a lecke kiírásának nem fele meg maradéktalanul, hiszen aszerint valami testrész azért megkívántatik.

Amúgy az ötlet nagyon tetszik, jó ez a térkép és leltár szerű felülnézet, de a megvalósítás nem százas. Egyrészt a megvilágításon lehetne csiszolni, ez a telibe világítás, főleg a parkettán visszacsillogva nem ideális. Másrészt lehet, hogy én az olvasóra valami személyesebb dolgot tettem volna, nem egy reklámot.

Mindenester üdv a suliban és heló.

A hegesztésbe be tudok segíteni, html/css dízájnolás terén. Ugyanis ezt dolgozom :)

:) elég sok most, mert egyrészt az oldalt is heggesztjük, másrészt el is vagyok maradva, úgyhogy most extra türelmet kérek. :) két fülem van nekem is vagy mim. :D

... de olyan is szokott lenni, hogy 1-2 hét :)

Van úgy, hogy egy hónap, de volt már kettő is. Rugdosni kell a pedellust.:D De ne aggódj, ha továbbra is ilyen jó képeket küldesz, rengeteg krumplivirágod(csillag) lesz.:-))))

Mennyi idő mire értékelnek egy képet?

:):):) Ki tudja mit hoz a jövő? :)

Üdv a grundon! Valóban jó ötlet egy ilyen kis leltár az első leckéhez. A zokni és az alsónadrág a harmadik leckénél kerül bemutatásra? :)

tetszenek a színek. valahogy érezni az illatot is;-) jó lett:))

Köszi, már töröm a fejem a második leckén. :)

Üdv köztünk, Bence! Várjuk a többi leckét is!

Köszi, laposüveg nem volt itthon :), meg igazából az nem is én lennék, bár kétségtelen, hogy jól mutatna.

Hát ez tényleg sokat mond el, többet egy arcnál. Majd a Pedellus részletezi. Én csak egy apróságra hívom fel a figyelmet: szépen sorol be a kis konyakos üveg ebbe a hallatlan pedantériába. Üdv!

Új hozzászólás