Örülök annak, hogy Laci elkezd végre dolgozni újból nálunk. Nagyon érdekes ez a képi világ, amit itt mutat nekünk ezzel a nagy kékséggel. Gondolom, hogy ezt valamilyen tükröződés hozta létre, hogy ilyen kék lett minden, de vegyük úgy, hogy ez egy monokróm kép, elvonatkoztatok attól, hogy mi a színe. Attól izgalmas ez az egész nekem, hogy olyan kis nüanszok vannak, amin el tudok merengeni, bámulgatni, hogy az a csaj a szőke hajával az egy csaj, vagy kettő, nézik-e a tükröt, vagy valami más van, hogy ikrek-e, mert olyan, mintha egy lenne, de mégse. Aztán mindehhez nézem a fotósnak az alakját, aki mint egy sorozatvető, vállról indítható fegyver, tartja a kis kameráját. Aztán ott van egy telefonos fickó, aki mintha énekelne a telefonba, megint valami alakot fölfedezek a háttérben, megint visszatérek a fotóshoz, tehát érződik az, hogy egy pillanat sűrítéséről van szó, arról, hogy van egy történet, ami folyamatosan zajlik körülöttünk, folyamatosan változik, és ebből kimetszünk egy darabot. Olyan, mintha az expozíció pillanatában ez a mozgás nem szűnne meg, és ez mind a kompozíciónak köszönhető, hogy mozgalmas marad a kép. Megint észrevettem valakit a teáscsészék között, hogy néz az ablakon be, tehát ha van erénye ennek a képnek, akkor ez, hogy mindebben a mozgalmasságban egyedül a fotós az, aki mozdulatlan. Ez az, amit én ebben a képben látok, nagyon örülök neki. Lacikám, kérném még a képeket, a többi leckére is. (hegyi)
értékelés: