Egy régi-új ismerős. Akivel ezer év szünet után úgy folytatjuk a beszélgetést, mintha abba se hagytuk volna.

Egy portrét látunk valószínűleg valamilyen kávézóban vagy egy erkélyen, külső térben, talán az asztal, a hamutartó reklámfelirata inkább kávézóra utal, egy nagyvárosi környezetben, és ezen látunk egy dohányzó úriembert, aki egy sztorit mesél valakinek. Nagyjából ennyire tudnunk következtetni. A leirat arra utal, hogy ő egy régi barát, akivel ezer év után is ott folytatja a beszélgetést Gábor, mint amikor abbahagyta – vagyunk így néhányan talán a szerencsésebbek közül, akiknek megadatik, hogy legyenek ilyen barátai. De egy picit azt kell, hogy mondjam, hogy megint a verbálfotó felé indultunk el, hogy maga ez a kép ezt nem biztos, hogy tudja közvetíteni; sem az ezer évet, sem a félbehagyott beszélgetéseket, sőt, még azt sem igazán, hogy ő itt a Gáborral beszélget, mert ha a Gábor van a kamera másik oldalán, ezt feltételezhetjük, akkor ez az úriember a képről kifelé, oldalra néz, beszélget, valaki olyasvalakivel, aki nincs a képen és nem az alkotó. Ezért itt nekem van ebben egy pici bicsaklás. A másik pont az élesség, ami most valahol a könyök pontjában látható, tudom, hogy van egy ilyen vonal a fotográfiában, a 80-as 90-es évek táján volt divatban, ill. akkor nagyon relevatív volt ennek a hatása, de ezeknek a szubjektív pillanatfelvételeknek akkor van igazi erejük, ha ez a szubjektivitás és pillanatszerűség mögött mégiscsak van egy előkép, egy elképzelés, amit az alkotó csak megvalósít, megvárja, amíg az a valóságban is megtörténik, akkor a gesztusoknak kell elvinni a hátán a történetet. Merthogy én ebben itt túl sok esetlegességet fedezek fel; a kép vágását, részben mert a könyök melletti résznél nem igazán fontos teret találunk, a szereplő jobboldal felé beszél kifelé a képből, mégis kevesebb itt a tér, tehát se nem komponált, se nem dekomponált a kép, ez a most ez így történt, lefényképeztük, és szuggesztívnek és erősnek gondoljuk, mert gesztusok vannak rajta, és mozdulatok – ami fontos, mert a fotográfia egyik lényeges kérdésköre és problémaköre az idő múlásának az érzékeltetése, amit a hosszú expozícióval nyilván könnyebb elérni, vagyis el lehet érni – de ennél a képnél az élességet azért el kellene döntenem, hogy igazából hol legyen éles. A hamutartó környéke lenne fontos, akkor az is elfogadható lenne, a háttérben lévő történet lehetne fontos az is elfogadható vagy a főszereplő gesztusai, arca a fontos, mert most itt egyik sem tűnik annak, minden egyformán erősnek tűnik a képen, nincs egy hierarchia, egy döntés, hogy mi mi után következik a fontossági sorrendben. Ismétlés. (hegyi)