„Ez is csak egy állapot”, mondtam
zavart, szeretetteljes mosollyal. Szép, őszi délután volt,
zsibbadt meleg, halk függönyhullámzás. Rajtam rövidnadrág,
benned katéter. Anyám ágyad szélénél ült, a kezedet fogta -
már hetek, hónapok óta. Én ezúttal sem maradtam többet pár percnél.
Ennyit, csak ennyit mondtam, nem tudtam, mi mást lehetne még.
Megsimogattam arcod, te azt mondtad, puszit ne adjak,
- nem mintha el lehetne kapni a rákot - aztán eljöttem,
ki a kórteremből, hátra se nézve, liftre se várva, le a lépcsőn kettesével.
Szabadulni akartam, nem belegondolni, soha visszamenni,
mert akkor még nem tudtam, hogy minden vég egy újabb vég kezdete,
hogy eztán ahány év, annyi halott, először ők, majd ti, sorra, egyesével,
ugyanabban az épületben, ugyanazon a délutánon, vagy egy hasonlón,
és nekem még mindig nem jutott semmi jobb az eszembe.

(2014-04-08)

Hozzászólások

34
Értékelem!

köszönöm.
Kukorelly Elszánt legyek címűje "ihlette" annak őszinteségével, bár ezt ő biztos letagadná.
pedig az őszinteség fontos. legyünk azok, még ha először magunkkal is, s meglátjuk,
Lehet Más a Poétika!

41
Értékelem!

Nehéz mindig szólni napló-szerű, konkrétumaiban érintettséget sugalló drámai írásokhoz, mert hát mit mond az ember, hogy tetszik? Vagy fájdalmat kritizáljon? Persze, valahol az írások mindig saját források, saját élmények, gondolatok, végül is saját úton saját kövek, amelyen más is végigmehet, láttatva vele azt, amit egyébként a párhuzamos, vagy a keresztező útról nem vagy nem úgy lehet látni. Ilyen ez a bagatell is, amely lemondásában is leginkább keresetlen őszinteségével hat rám.

Új hozzászólás