(eposzpótló)

fellelkesülve állt ki az emberünk
félelme odvát hagyta örökre el
      s a hegyre érve égve kérte
            már emelődjön az ég felé fel

elhagyta gödrét, s míg tenyerét - a jót -
tisztára mosta, senki se szólt neki:
      reménye múlt, ha sárban állva
            maskara-álca után kapargált

hiába hitte, mit sose tudhatott
rejtekbe rejtve (úgy, ahogy istenét)
      a szíve bordarácsban ülve
            színe alatt robotolva hűlt le

és fenn, a szárnyát bontva tovább dobált
rémült sötéttel szórta az éjszakát
      (ki felhevülve hajdanán az
            önmaga árnya hegyére állt ki)