Szent Iván éj
Szent Iván éj
Szent Iván éj

Köszönöm mindenkinek, aki hozzájárult, hogy megvalósulhasson ez az éjszaka. Nagy élmény volt. Nagyon jól éreztem magam. Úgy érzem jobban megismerhettük egymást, és ezáltal még erősebb lett a csapat.

A képsornál nagyon fontosnak tartom megjegyezni, hogy egészen biztos, hogy csak képsorozatban, képsorozatként értelmezhető jól ez az üzenet. Érdekes, hogy tulajdonképpen első ránézésre egy fordított rendszerre építkezik ez a képsor. Nem feltár először és aztán abból kitágul, hanem igazából először egy látszólag jelentéktelen, értelmezhetetlen, demerungos éjszakai látképpel mutat valamilyen városképet egy toronnyal, majd ez a torony, mint misztikus vár, mint Shakespeare-i helyszín átsejlik egy függönyön, már egy belső, privát XX. századi vagy XXI: századi térben. Majd ez a tér a reggel megérkeztével még jobban kitágul, érthetővé válik ennek a helynek a csőszerűsége és az elektronika világgal kapcsolatos üzenetrendszerre. Én azt mondom, hogy ettől jó a szerkezete, a hármas szerkezete mindannak, amiről a Szent Iván éj című képsor beszél. Elfogadom azt, hogy a 26-os lecke: Ünnep kategóriájára érkezett ez a képsor, de ugyanilyen értékesnek tartanám akkor is, hogyha riport kategóriájában, képriport kategóriájában lenne fönn a házi feladatok között. Én ezt egy három disznós képnek értékelem. (szőke)
értékelés:

Hozzászólások

Biza! Onnan figyel engem a gyufa-szemeivel :)

Az egy citromdisznó már megvan :-)

Mi köszönjük ágnes. :)

Új hozzászólás