Ágnes, ezt a hármast az menti meg, hogy ismerjük a modelljeid. Merthogy az első modellnek fáj a feje, a második elrontotta a gyomrát, a harmadik idétlenkedik, de hogy mi köti őket össze, azt nem lehet tudni. Igen, látszóteresek, igen, Kriszta, Bandi és Tama, de aki ezt nem tudja, annak ez a képsor nem értelmezhető. Ha egyesével nézem, akkor is az a gondom, hogy a pillanat, amit megragadtál, megmarad a primer közlésnél, talán-talán jellemző lehet, de nem győz meg a kép, hogy átgondolt lenne a döntés, mikor exponálsz. Ha az első képet veszem, zavaros a háttér, a fél autó, a nézők, miközben a szereplő ezzel a játékos fejdísszel érdekes lenne, de nem tud megélni, mert a mögüle kilógó dolgok elvonják a figyelmet. Kisebb mélységélességgel ezt el lehet választani egymástól. A második kép egy kettős portré, engem zavar, ha egy felnőtt azt gondolja, hogy a gyerekkel őrültként kell kommunikálni, ezért ez a nyelvnyújtós dolog nekem idegen, olyan gesztus, ami nem megörökítendő. Persze jellemző lehet a zavar is, hogy nem tudjuk, mi a szerep, de akkor ezt kell a központivá emelni azzal, hogy ki a főszereplő. A harmadik kép üzenete szemmel láthatóan neked szól, személyes, szintén arról van szó, hogy a modell nem vett téged komolyan, és egy gesztussal elintézte a fotózást. Egyébként ezt a három helyzetet - nem ezzel a három képpel - én beemeltem volna a lóversenyes sorozatodba. (hegyi)