Annyiból jó ez a kép, hogy lebuktatja azt, aki a szobrot alkotta, hogy mi is annak az oka, hogy a talp felől közelítve ilyen csonkolásokat látunk, hiszen jól látható, hogy ő megcsinálta ezt a talpat. A lábujjak is megvannak, csak ebben a pózban ő arra koncentrált, amit a körmök felől közelítve a láb tud mutatni, és ez most ebben az értelemben az ő részéről egy befejezett történet. Az egy másik kérdés, hogy akkor, amikor az előző képet készítetted, akkor nem a szobor optimális nézőpontjából fotóztad, magyarán minden egyes szobron lehet olyan pontot találni, amit az alkotója kicsit hanyagabbul, vagy félvállról kezelt, és ez most azzal járt, hogy az előző kép nem működött. Ennél a képnél azt mondom, hogy tökéletesen működne egyébként a dolog akkor, ha megint nem valami furcsa vágással tagadnánk le a képről azt, hogy ez egy szobor testrésze. Nem nagyon értek én most valamit. Egyrészt azt, hogy miért innen van ez lefotózva, tehát, ha valamennyire közel bújsz ehhez az egészhez, a láb sípcsont részéhez közelebb, és onnan készülne a kép, azaz te magad, ha fentről néznénk az óra mutató járásával ellentétesen mozdulnál egy kicsit a szobor felé, akkor tömegében nagyobb lehetne a szobor, mert most a kép felénél is kevesebbet foglal el, miközben ő maga a főszereplő. Nagyon jó a párhuzam a háttérben a lombot rugdosó emberrel, szeretném ezt külön kiemelni, hogy ez egy fontos dolog, mert ad egy külső kapaszkodót. Ugyanakkor sajnos ez a fatörzs nem jó helyen van. Ha most meghozod azt a döntést, hogy közelebb bújsz ehhez a szoborhoz, akkor akár maga a fő téma, a talp is, vagy a lábfej is kitakarhatna ebből a fatörzsből jócskán, és kevésbé lenne zavaró. Azt gondolom, hogy mint tanulmány, ez működik. Az előzővel együtt nézem az egészet, úgyhogy erre is tudok adni egy csillagot, de nem többet. (hegyi)
értékelés: