Itt és lehet, hogy később is majd kell szólnunk a kép és a cím kapcsolatáról. Azaz, hogy a címek nem önmagukért valóak, hanem nagyon is szorosan kapcsolódnak a képekkel. Többségében a képcímek később születnek, az alkotás elindul, kigördül valahonnan mélyről az alkotóból, és azután kap ez szimbolizmusában egy címet. Itt viszont a talp leckére jött ez az alkotás, egy nagyon pontos, leegyszerűsített címmel, aminél az ember ha nem látja éppen az alkotást, akkor azt mondja, hogy nem érhet semmi váratlan, hiszen egyszerű, magyarul van, közérthető dolgot fényképeztünk le, egy talpat. És ha ehhez hozzákapjuk a képet, akkor a képen jelen pillanatban egy kezet látunk. Ekkor a néző elkezd gondolkozni, és az jut eszébe, hogy vajon jó képet és jó címet lát-e, ez az egyik irány, vagy esetlegesen Darwin korábbi elméleteire utal a kép címe, és a látható, hiszen majdnem egy üveglapra fektetettnek tűnő, erősen manifesztáló kép az alkotó keze. Az első irányban valamiféle brechti sokkoló hatást képzelünk el, a nézőt meg akarja dolgoztatni az alkotó; talpat írtam nem kezet, kezet mutatok nem talpat. Ez egyfajta játékra való hívás, a néző logikai játszatása, és ezen is érdemes ezen elgondolkodni, körbejárni, és ha ez a megközelítés a jó, akkor ez teljesen elfogadható. A darwini megközelítés igazából csak a csukló alatt látható erős szőr miatt került a látómezőbe, ehhez viszont ha sejthető a humor, akkor a kezekkel érdemes lett volna valami kicsit pantomimszerűen játszani, hogy egy kicsit még majmosabb legyen a helyzet. Viszont a kettő közül igazából nem tudom eldönteni, hogy melyik irányt kövessem, de a gesztusértékét fontosnak tartom, hogy valaki játékosan foglalkozik a házi feladat többértelműségével, szerintem a három disznó megvan, de nem csinálunk belőle rendszert. Bennem még az is felmerül, hogy ha azt olvassuk, hogy ez egy talp, miközben egy valós kezet látunk, akkor az agyunkban automatikusan elkezdjük összehasonlítani a kettőt, hogy miben hasonló, miben különbözik, hogy rajta van a képen egy talp is, attól függetlenül, hogy nem látjuk, mert ez a fejünkben levő kép; azaz így is játszatja a nézőt, munkára ösztönzi. (szőke)
értékelés: