Annak örülök, hogy Ágnes meghozta azt a döntést, hogy fekete-fehérben dolgozik, ez egy fontos dolog, mert egyrészt a fekete-fehér abban segít, hogy közelebb jussunk kompozícióban ahhoz, ami az üzenet átadásához a legjobban szükséges, másrészt pedig annak is örülök, hogy nagyon úgy tűnik, hogy valamit mintha megérzett volna Ágnes abból, hogy mi az, ami ezeknél a képeknél hitelessé teszi az üzenetet. Itt 3 leckecsoportról beszélnék: az egyik az önarcképek csoportja, a másik az akt, a harmadik pedig a Vágy lecke. Mind a háromnál, bár más-más szinten, de az a fontos, hogy ezek a képek őszinték legyenek és valóban megélt élményeket hordozzanak.
   Többször volt már beszélgetésünk az oldalon a glamourról, és talán ez az az irány, aminél a legkönnyebben meg tudom fogalmazni azt, hogy mi is a helyzet ezzel. A glamour mindig valami mesterséges, elképzelt, maximum instrukciók szintjén meglévő érzelmet próbál közvetíteni, ráadásul erősen kordában tartott keretek között. A glamour nem őszinte. Persze az egy nagyon jó kérdés, hogy vajon a néző akar-e szembesülni, akar-e egyáltalán ezzel az őszinteséggel találkozni. Én azt gondolom, hogy minden egyes alkotási folyamatnak az a lényege, hogy az irányítást a kezünkben tartsuk. Lehet, hogy a néző nem úgy kelt fel reggel, hogy na most én szembesülni szeretnék, de ha meglát egy ilyen képet, akkor, ha ez egy erős üzenet, akkor megragadja és bent tartja a saját világában.
   Az önportrénál se nagyon lehet mellébeszélni, mert az gyorsan lebukik, az akt talán abban szabadabb, hogy más, elvontabb üzeneteket is megenged, viszont itt van ez a 29-es lecke, és ennél a leckénél – bár többféle megközelítési irány létezik -, de ha a vágy nyers, keresetlen formáit próbáljuk képileg megfogalmazni, akkor talán a legegyszerűbb az, ha felidézzük magunkban, vagy átéljük ezt a helyzetet, és nem csak eljátszunk egy szituációt, hanem a valóságban is megtörténnek azok az élmények, amik a vágy témakörébe tartoznak. Ezt azért mondom, mert ez a kép egy útkeresés egyik állomása, és azért fontos, mert elkezdett Ágnes használni egy olyan technikát, ami abban segít, hogy ezt a valós, nyers közlést áttételessé tegye, és ez a tükör, és a törött tükör által közölt információ. A zaklatottságával, a töredezettségével pont ebből a nyers megfogalmazásból képes egy emelkedettebb közlést létrehozni. Szerintem minden fontos dolog megtörténik ezen a képen, és arra bátorítanám Ágnest, hogy ezt az irányt ne engedje el.
   Ahogy azt már több képnél az akt leckéknél is, és az önportéknál is mondtam, nagyon fontos lehet az, hogy egy kicsit eleresszük a fotográfiai megközelítést az információgyűjtésben, és csatoljunk vissza régebbi korokhoz a festészetben vagy a szobrászatban. Mindenkinek tudnám ezt javasolni, nem csak Ágnesnek, hogy érdemes körülnézni, és kitekinteni a fotográfiából, és a társművészetekkel is közelebbi barátságba kerülni, mert én azt hiszem, hogy az esztétikai élménynek, az esztétikai megfogalmazásnak akkor lesz erős szerepe, ha minél több gépet nézünk. Nyugodtan egyszerűsíthetünk úgy, hogy ezt kilóra kell csinálni, tehát nem az az elsődleges kérdés, hogy kiknek a műveit nézzük (persze minőségre kell itt is törekedni), de itt a lényeg inkább azon van, hogy eredetiben minél nagyobb mennyiségben lássunk műtárgyakat. Azért teszem itt a hangsúlyt az eredetire, mert az interneten nagyon sok minden föllelhető, de annak nincs tere, és nincs húsa. Ezért mondom azt, hogy amikor módunk van, nagyon szép gyűjteménye van a Szépművészeti Múzeumnak is, menjünk el, és csodálkozzunk ezekre rá, úgy, hogy nem ítélkezünk, úgy, hogy nem hozunk döntéseket, hanem egyszerűen csak megállunk egy-egy kép előtt, szentelünk rá időt, és hagyjuk, hogy az az impulzus, ami a képből árad felénk, az hatni tudjon ránk, és ezeket el tudjuk raktározni. Ez lenne a következő feladat. Én most ezt egy három csillagos képnek gondolom azzal együtt, hogy ezt az utat még járni kell tovább, nem jelenti ez azt, hogy valaminek most a végállomására értünk volna. (hegyi)
értékelés: