Tükör által

Tükör által

Nem az igazi, de foglalkoztat ez a téma.

Jó ez a megoldás itt, ha jól értem, akkor a kép előterében van valami egészen homályos belőled, és ez jó, hogy ezzel a gondolatkörrel játszol, hogy maga az eszköz, miközben a képet készíti, és miközben ekkora helyet foglal el, mégsem ő a főszereplő. Nagyon furcsa érzés ez, hogy itt van ez a Canon fényképezőgép, de sikerült azt elérned, hogy létrejöjjön ez az érdekes trükk. Én örülök annak, hogy ez sikerült, és az első lecke is megvan ezáltal, várom a folytatást. Hajrá kettes, hármas lecke! (hegyi)
értékelés:    

Hozzászólások

Kösz Zsolt, bár, ahogy mondtam, nem az elemzés hiánya fog vissza attól, hogy többet fotózzak... :)

Igaziból a nagy szürke homály én vagyok (talán túl nagy és túl szürke), mert a tükörnek háttal, a fényképezővel szembe néztem, a bal felső folt a szemem... Erre nem is gondoltam amikor készítettem, hogy négyszer is rajta vagyok: a homály, a tükörben oldalról egy kicsit és az obiban kétszer is, ott már aztán nem csak homályosan, hanem sötéten. :)

Dávid: nem értek ezekhez, ráírva az van, hogy Super Carenar, meg hogy Made in Korea, azért van meg nekem, 2.8-as fényerő ellenére csak 7e forintba került.

A cím egy bibliai idézet rövidítése (Tükör által homályosan), Pál korinthusbeliekhez írt leveléből. A világirodalom és a filmművészet által is kedvelt példázat.

Manapság a valóság tükörképének valótlanságára asszociálunk általa. (((A levél teljes szövegkörnyezetében a szeretetről szól, és azon egyszerű magyarázat is hozzáfűzhető, hogy annakidején tükröt (amely nem is üveg volt) csak a nagyon gazdagok engedhettek meg maguknak))) A konkrét idézet környezete a gyermek énünk tisztaságáról szól, melyet felnőtt férfiként elveszítünk a tisztánlátás képességével együtt. Hirtelen ennyit a címről.

A fotón a cím hiányzó fele, a homályosság szembetűnő - akinek nem ugrik be rögtön a címről a homály, az azonnal megkapja a képen, minden más félreértelmezést kizárva :)

A képi elemeket tekintve viszont az emberi arc már annyira elvész, hogyha a cím nem utal az emberre, talán észre sem veszem - úgy gondolom én is, hogy Nyözö ennek kiküszöböléséra nagyon jó technikai javaslatot is tett (ami nekem is jól jön, szeretem elcsípni Nyözö technikai adalékait, igen hasznosak számomra is! :))

Nekem e fotó nagyon kedves a bölcselete (nem a dogmája) miatt, és mivel az arc nélküli önportréban van, pedellusunk talán a "verbalitását" is most elnézőbben értelmezi, hiszen Zoltánról sokminden megtudható ebből a "csomagból"!

Üdv. István :)

Nem tudom olvastad e Philip K. Dick erre rímelő könyvét.. szerintem érdemes! :) az ötlet tetszik, jó lenne ha ez egésszé kiforrna, kiváncsi vagyok rá!
Mert most soknak érzem ezt a balközépszürkehomályt..
Jó féle lencse! Ez valami super takumár? :)

Teljesen jogos, erre nem gondoltam. A homály-tükör-gép vonalon gondolkodtam, csak később vettem észre, hogy az objektíven is van témának látszó folt. Jó munka ez. :)

Az ötlet nem rossz Zoli! Ha sötétben csinálod, és csak az arcodat és a objektívet világítod meg kicsit, akkor a duplatükörképed jobban kijönne az objektíven. Most a csillár tükörképe hangsúlyosabb -- bár lehet ez is cél volt részedről (azaz a fokozott rejtőzködés) :)

Elég messze is vagy a tükörhöz, tehát van tered játszani a fényekkel, mert látom a menetes 135-öst tetted fel a képhez. :)

Új hozzászólás