Üdv

Üdv

Bandesz és Ányesz kellemes ünnepeket kíván mindenkinek!

Nagyon érdekes az a fajta üzenetrendszer, amit itt most látunk a két szereplővel ezen a torzítós üvegfelületen. Amivel nem tudok mit kezdeni, az a kéz, mert itt most idegen. Túl sok, túl határozott a jelenléte. Van egy álomszerű, meseszerű világ ezekkel a zöldekkel, ezüstökkel és a tükröződésekkel, és ebbe nem valami finom, ahogy belenyúl, miközben mondhatod azt rögtön, hogy: Zsolt, de hát, valahogy meg kellett tartani ezt a gömböt. Én meg azt mondom, hogy oké, akkor tedd le valamire, ami megtartja a mesét. Nem muszáj neked tartani ezt. Az első három leckében meghatározzuk magunkat, és haladunk az önismerettel, de azért nem kötelező minden egyes leckébe a kezünket, vagy a lábunkat belerakni, azt gondolva, hogy attól lesz személyes - igen, attól az lehet, ha jókor, jól, jó helyre esztétikusan van elhelyezve és nem esetlegesen. Ha ezt el tudjuk fogadni, akkor az a kérdés, hogy oké, akkor hogy áll össze a kompozíció? Mitől fog ez működni, ha nem a kezemtől, mert az viszonylag olcsóbban megoldja a problémát, hogy ott a kezem, ettől rajta vagyok, meg tartom is ezt az egészet, és nem kell törődnöm azzal, hogy ezt milyen miliőbe helyezem el. Pontosan itt lenne a lényege a dolognak, hogy valamilyenben el kell. Ez az, ami nekem ennek a képnek a hiánya. (hegyi)
értékelés:

Új hozzászólás