Vége 1

Utólag tudtam meg, hogy ez egy képsor akart lenni, és ezt egybe kellett volna föltennem. Ezt az értékelést valamelyikhez odatesszük. Azért szeretem ezeket a képeket, mert egy más attitűd. Ebben benne van Ágnes véleménye és viszonya a gyerekkorhoz. Ezt kértük mi számon a leckéknél, hogy engem nem az érdekel, hogy hogyan kell röhögős képet csinálni a Gyerekkor leckére, azt majd tessék beküldeni Portré leckére. Engem az érdekel, hogy mi a ti viszonyotok, hogyan gondolkodtok a gyerekkorról. Ebben az a jó, hogy itt most a fölső gépállás nagyon sokat segít. Ez elidegeníti ezt az egészet, távolságot hoz, és úgy érzem magam, mint amikor egyszer visszavetődtem Lőrincre, ahol én a gyerekkoromat töltöttem nagyanyámnál. Elmentem a nagyjátszóra, mert volt kisjátszó, meg nagyjátszó, és voltak ott hinták, ahol emlékszem, hogy nagyon sokat dumáltunk, meg hintafogóztunk, de már bele se fértem, nem hogy ott még elkezdjek hintázni. A lábamat is félguggoló pózba kellett raknom, és utána úgy kellett kifeszegetni engem a hintából. Ez nagyon elszomorított. Szóval ez a jó, hogy ott állok a kis csúzdánál, látom, hogy a többi gyerek ott le szokott csúszni, és nekem egyetlen vigaszom van, hogy télen az emberek kevésbé csúzdáznak. Csak ezért nem néznek engem hülyének, hogy most nem csúszok le. Egyébként azért nem csúszok le, mert már nagy lakli vagyok, és nem gyerek, de azért az élmény még kellene. Ugyanez igaz a második képre, hogy ugyanaz a farönkök, amiken ugrójátékokat csináltunk, és hogy ki tud végigmenni rajta anélkül, hogy leessen, ezeket egy felnőtt nézik, hogy mik ezek a kis vackok. Gyerekként ezek óriásiak voltak. Aztán a leszakadt hinta a végére abszolút jelentéssel bír. Picit nekem érzelmileg sok is ez, kevesebb is elég lenne, de el tudom fogadni. Én ebből nem a leszakadt hintát vettem volna, hanem ezt is fölső gépállásból csináltam volna, a hóban lévő lánc izgatna. Itt azt érzem, hogy túlságosan meg akartad magyarázni, hogy mit látunk. Talán bátrabb lehetsz abban, hogy bízz a nézőben, hogy az első két kép után egy utolsó asszociációként lehet, hogy elég csak a lánc, és az a szép sárga műanyag. Sőt, megnézném ezeket majd ha ismétled fekete-fehérben is. (hegyi)
értékelés:

Hozzászólások

Köszi. Tulajdonképpen ezt sorozatnak szántam, de így sikerült feltenni.

Az egyes, kettes nekem nagyon tetszik. Szeretem a minimalista megközelítést és ez jó kezdés ebben a stílusban.

Új hozzászólás