Azért vagyok egy picit zavarban, mert egy nagyon jó megfogalmazást mutat az István ezzel a dekomponált képpel, ez egy ’klasszikus’ dekomponált kompozíció, ráadásul a mozgást, a szereplő talán mozgékonyságát is ez a fajta kompozíció erősíti, és a nézőnek ezzel dinamizáljuk is a képet, mert várjuk, hogy visszabillenjen a kép középpontja felé, tehát ez a várakozás hordoz egyfajta dinamikát magában a néző számára. De. A huszas lecke a riportról szól, szeretném elmondani, hogy a lecke leiratában is szerepel, hogy a riport értelmezhető filmben, és fotográfiában is, de a kettőben nagyon más módon kell tudni megközelíteni. A riportnak van egy speciális válfaja, amikor egy szöveges riporthoz illusztrációt készít a fotográfus, és aztán azt a szerkesztő a lap terjedelmének függvényében beemelnek, és egy vagy több képpel illusztrálják a riportot. Ilyent a napilapokban gyakran láthatunk. Ami viszont a lecke leirata, amit mi keresünk, az a mai magyar fotográfiában sajnos már háttérbe szorult műfaj, és kihalófélben van, amikor egy fotóetűdben, egy képsorozatban dolgoz fel valaki akár lírai formában még akár szoció helyzeteket is, az alkotó. Amihez után maximum képcímben kerül hozzá felirat, mert a képsor egésze önmagában képes elmesélni egy történetet. Ezt fontosnak tartom elmondani, mert egy képpel akármennyire jó is, nem fogunk tudni történetet mesélni. Egy képpel be lehet mutatni egy személyt, enteriőrt, helyzetet, és ezzel nagyon sok mindent be tudunk mutatni, és a néző ehhez nagyon sok mindent hozzá tud képzelni, de viszont a riport kategóriában a történetiség a képek egymásutániságával, egymásra épülésével keletkezik, tehát a riporthelyzet ezáltal jön létre. Azaz a 20. lecke egy magasabb szint, amikor a fotográfus akár hosszú idő alatt is, tehát nem feltétlenül egy délután, kattintgat el öt képet, feldolgoz egy történetet. Hogy mi ez a történet... pl. Benkő Imrének van egy nagyon jó ózdi történet-feldolgozása, ő ezt egy egész könyvben tudta publikálni, de ahhoz, hogy egy képsor riportként tudjon működni ahhoz először, mielőtt a képeket elkészítem, el kell gondolkodni azon, hogy mit szeretnék üzenni vele. A képriportnak nagyon fontos része az üzenet. Az a fajta kritika vagy elmesélő, elbeszélő hozzáállás, ami a fotográfustól megkívántatik. Tehát ebben a helyzetben az a járható út, hogy találok egy történetet, megfigyelem ezt a történetet, és innen két út van a fotós előtt, az egyik, hogy együtt él a történettel, és ebből stációkat, pillanatokat fényképezve létrehozza ezt a riportot, vagy megfigyeli a helyzetet végig és aztán ezt manifesztálja valamilyen később elkészített formában, tehát a megtörtént eseményektől akár időben távolabbi megfogalmazásban. De mindenféleképpen nagyon fontos az egy képriportnál, hogy a képek egymásutánisága, a képek közötti kapcsolat és ritmus fontos szerep. Merthogy akkor tud létrejönni az üzenet, ha vannak a képek, amiket a néző meg tud nézni, és vannak a képek közötti szünetek, és az egész a néző fejében áll össze a hiányokkal együtt. De ehhez több kép kell, hogy a közöttük lévő szünetekkel együtt kiadják a riportot, az üzenetet, értelmezhetővé válhasson – egy szó nélkül, ami értelmezné ezt a riporthelyzetet. Ezt a képet áttesszük a barátom kategóriába, mert ez nem riport. Ott viszont megvan rá a három disznó. (szőke-hegyi)
értékelés: