Ezt lehet, azt meg nem, ezt ejnye, azt meg hurrá - még szerencse, hogy nincsenek ilyen szabályok, főleg nem kőbe vésve. Ettől még igaz, hogy bármi eszköz használható, ha az alkotás indokolja, önmagáért valóan nem időtálló semmiféle manipuláció. De ha van oka, ha értelmezni segít vagy esztétikai indok található, akkor hajrá. Van, ami natúrban működik, van, ami felöltöztetve, kicsinosítva.

Hogy mit, mikor? Hát, erre a gyakorlat, és az idő ad választ.

Érdekes, nekem ezzel a szendviccsel nincs semmi gondom (pedi általában én se vagyok oda érte), én azt egy teljesen valós helyzetként élem meg, hogy az ember felemel egy röntgenképet és rácsodálkozik a képen át látható világra. Sőt én azt gondolom, hogy ez így mindenféle remek asszociációs láncokat elindít bennem.
Amit nem értek, az az, hogy miért nem döntötted el, hogy melyik képet küldöd be. Mindkettő megáll a maga lábán, egymást viszont szerintem nem erősítik, sőt, bennem ez a "pár" az érzetet kelti, hogy bizonytalankodtál, nem tudod eldönteni, melyik az igazi. Pedig általában neked ez menni szokott.

Hú! Most tetten értél Viktor. :-)

Igyekszem pontosan idézni a szavaid, úgyhogy inkább bemásolom ide amit Te írtál:

"Egyszerűen csak azért amit le is írtam, a szendvics képek zöménél azt érzem, hogy az alkotó nem biztos magában, és kapaszkodókat keres ahhoz, hogy elfogadják a képét. Pedig lehet, hogy csak az a baja a képének, hogy a mondanivalót nem tisztázta le saját magában."

Köszönöm.

Tersmészetesen a toronyházas képeddel is így voltam.
Ott a madarak voltak a "szedvicsek!"

De szendvicsnek érzem ebben a magyarázatkörben a lepedőt is.

Dani,minden kép megéri a befektetett munkát, hiszen "kifotózol" magadból valamit, és azt a köz elé tárod. Aztán, hogy másoknak elindít-e egy történetet vagy sem...ez egy másik történet...

én is úgy értettem ahogy Gábor. és csak azért fordítanám el mert tetszik a fenti képnél ahogy a tüdő széle egybeesik a ház szélével és az alsó képnél is oda illeszteném, csak a másik oldalára. úgy látom téged nem ez a probléma érdekelt...
amúgy legtöbbször ha elsőre nem volt meg viszonylag tűrhetően a kép amit akartam (és hát ezt még meg tudom számolni egy kézen úgy hogy maradjanak szabad ujjak:) akkor mindig azon agyalok, hogy megéri e nekem ez a kép ami a fejemben van azt a befektetett munkát amibe kerülhet a kép elkészítése. legtöbbször csak a kíváncsiság visz el odáig hogy megcsináljak egy képet, hogy vajon mennyire tudom megközelíteni a végeredménnyel, az elképzelésemet.

Én úgy értettem, Dani egy kattintását, hogy te itt feltarod a röntgent a levegőbe és azon keresztül fotózol, ezzel egy kattintással hozva létre a szendvics képet. Hisz ugyanezt az eredményt lehetett volna elérni úgy is, hogy veszel egy képet a tüdődről, egyet a ciprusokról oszt elkezded őket összeszendvicselni.

Dani! Azt feltételezni, hogy egy kattintással megoldom, szerintem naiv gondolkodás. Szerintem senki sem tudja egyetlen kattintással megoldani az elképzelését. Volt már olyan képem, amit több évben is újra fotóztam, mire olyan lett amilyennek szerettem volna. Egyszerűen csak azért amit le is írtam, a szendvics képek zöménél azt érzem, hogy az alkotó nem biztos magában, és kapaszkodókat keres ahhoz, hogy elfogadják a képét. Pedig lehet, hogy csak az a baja a képének, hogy a mondanivalót nem tisztázta le saját magában.:)
Miért fordítottad volna meg? :)

Feri! azért nem szereted a szendvics képeket mert te egy kattintással megoldod? :) én a lenti képnél megfordítottam volna a röntgen képet...