En ettol felek, mint az a szerencsetlen gyerek, akinek az apja beoltozott emberszabasu nyulla es az olebe vette es a fenykepuk evek ota korbejarja a bolygot husvet kornyeken. Szovel nekem nyomaszto, nem tudom elmagyarazni, mert kozben meg latszik, hogy itt rendes emberek laknak, legalabbis ott jobbra hatul.

bitang jó nyulaid vannak:)

Hát hogy a 365 közös napján is ez lesz-e a nap képe, nem tudom, este kiderül, de az biztos, hogy amióta fenn van, már vagy ötször meg kellett nézzem, és még mindig nem vagyok a végén. Nem csak a nyulak. Hanem az egész olyan hangulat, na és itt vagyok elakadva még, hogy megfogalmazzam, hogy milyen is. Önmagában a nyulak viszik a prímet, gyerekrajznak gondolná az ember első blikkre, de nem azok, miközben nincsenek egyértelműen arra a piedesztálra emelve, ahol a művészet lakni szokott, a keresetlen keretnélküliség, a csáléság, de mégis van benne szabály, szívesen újragondolnám, hogy melyik hova kerüljön, de egyből leállítom magam, hiszen így van kész, fogadjam el, és akkor jön a kanapé erotikája, nem valószerű, sejthető mellé akár egy teatűzhely is, hogy még szürreálisabb legyen, másik oldalon ott az áttörés az előszobába, alig van tárgy de mégis mozgalmas a kép, a ferdesége is nyugtalanító, valami lakótelepi sámánpszichiáter freud tanítvány kanapéja, ki tudja, ha hipnotizálni kezd, hogyan ébredek fel, félek, de ki akarom próbálni.

A kérdés az Márti, hogy mi van a nyúlon túl? :) De tényleg nagyon vidám, jópofa ez a nyúlkép kiállítás, nekem tetszik!