...és végül a sok éves, szigorú gyakorlás, a kegyelmet nem ismerő fegyelem és fogcsikorgató önmegtartóztatás, a halandó világ hívságairól való lemondás meghozta azt a gyümölcsöt, melynek elérésében mindenki kételkedett és elérhetőségéről szkeptikusan vélekedett, de titokban, a szíve mélyén mégis vágyott. Csak ő volt az, aki rendületlenül hitt és töretlenül bízott magában és a kételkedés szikrája nélkül volt bizonyos benne, hogy kellő kitartással bármire képes. Aztán egy napon a konyhában ülve, reggeli közben különös fény kezdte el körbe derengeni, bőre izzani kezdett, egyre erősebb és erősebb lett a fény, az izzás, az ablaküveg szinte megolvadt. Hirtelen olyan energia, olyan életérzés árasztotta el, amit még soha nem tapasztalt. Érezte, ahogyan lelke elválik porhüvelyétől, egyre távolabb kerül a csontjaitól, izmaitól, egyre távolabb kerül mindentől, amit eddig önmagának tartott. És ezzel a távolodással mind közelebb és közelebb kerül az Univerzumhoz, a NagyLélekhez, az AbszolútCsendhez...
Mindez természetesen egyszerűbben is kivitelezhető, instant megvilágosodásért forduljon botanikusához, beszerzett kaktuszát tartsa nagy becsben és gondozza megfelelően.
Zoé, a vasárnapi ebédhez desszertnek, szürke hétköznapjaimhoz pedig energiabombaként mentem el soraid, köszönöm szépen.
U.i. :a tudati működésem alig csökkent, azonban erős vizuális élmények értek a héten. Pedig nem is peyot az a kaktusz -:)