Én még emlékszem a bőr illatára, meg a tapintására.

Nagymamámnak sajátja volt, és az két laposelemmel ment, rágumizva.

Nagymamámnál is volt, a konyhai kredenc tetején, ebből szólt a jó ebédhez a nóta. Nekem nem volt szabad elemet cserélni, mert rákaptam a nyalogatásra, és egyébként is szétszereltem dolgokat. De a kiszedett elemmel játszhattam, ha jól emlékszem.

Ennek a tárgynak a szaga felejthetetlen, nagymamám, meg a patentos huzatrögzítés. 9voltos elem behelyezése az elcsúsztatható kis fedél mögött mindig egy bizonytalan dolog volt.

Ebből az egyik apámé, a másik a nagyapámé, a harmadik Demeteré.

Nagyapám mindenhova vitte magával - jó erre visszaemlékezni. Köszi a képet!