Gyógyszertárba battyogtam, és majdnem frászt kaptam, mikor megláttam.
Már várták. Persze Editnek nem kellett volna előző nap abban a lepukkant kocsmában beszólnia a pultnál támaszkodó részeg lánynak, most már tudja, de így nevelték, mindenből ügyet csináltak, mert őt máshogy nevelték, hogy igenis a világ akkor lesz jó, ha tartjuk a szabályokat. Húsz éve még kövér kislány volt, szőke, zsíros hajú, akit mindig, minden osztályában gúnyoltak, ha nem a testalkata miatt, akkor azért, mert sántított, ok és indok mindig volt. Persze csak sírni tudott, a taknyát szívva, elvörösödő fejjel, ami lapát volt a tűzre. Szerencsére sokszor költöztek, minden új város új remény is volt, hogy itt majd máshogy lesz, itt majd nem tudják, hogy kicsoda, hogy a szülei miből élnek, hogy a testvére miért halt meg, hogy neki miért nem lehet soha gyereke. De mindig volt valaki, aki utánanézett, aki utánakérdezett, valahogy a híre megelőzte.
Apa öt éve halt meg, akkor szűnt meg a varázslat, Edit még aznap Brüsszelbe utazott, levágatta a haját, lefogyott, majd kitanulta a szakmát a legprofibb fodrásztól, aki a szeretője lett hamar, és csak egy éve, anya halálakor látogattak haza, hogy elintézzék az ügyeket az örökséggel, mert más élő rokona nem maradt. Abból lett a szalon a Várban, amit épp ma nyitottak meg, volt mit ünnepelni, még ha egyedül is, hiszen Serge vissza kellett utazzon, valakinek az ottani boltot is felügyelni kell, nem igaz?
És az a lány részeg volt. És Edit táskájába borította az italát. Logikus, hogy szóvá teszi, hát nem? Jó, feltűnhetett volna az a tetoválás. Filmen látta korábban a képet, azt a maszkot, ami a részeg lány felkarjára volt varrva, de nem tulajdonított neki jelentőséget. Csak furcsa volt, valahogy nem ahhoz a kövér testhez illő. Szőke, zsíros haj, foltos felső, és a szag, a félreismerhetetlen szag. A lány persze visszaszólt, mikor Edit kérte, fizesse ki a tisztítást, persze a mai eszével nyilván nem kér ilyet egy részegtől, de ott logikus volt. Igen, logikus és elkerülhetetlen. Ahogy az is, hogy könyökkel orrba verje a lányt. Szívesen ütötte volna a fejét a pultba, de a csapos őt is kirúgatta a biztonságiakkal. És persze még elfuthatott volna ott, és akkor a kocsma elől, hiszen kapott már eleget a lány, de valahogy a szőke, foltokban véres haj, az esőben átázott top és a szag... Most végre csak ő nyerhet, és ez Editet teljesen felizgatta. Lerántotta a lányt a földre, a gyomrára térdelt, úgy ütötte a fejét a macskakőbe, a lány már elájult, amikor az Audi fékezett, és berángatták az eszméletlen testet a kocsiba. Az ablakon kihajított ötezres a pocsolyába esett, de Edit nem vette fel, hanem felállt, és még ráütött a sikító gumikkal startoló a kocsi tetejére. És azt érezte, végre. Végre ebben semmi sem volt logikus, sem magyarázható, de még okolható sem. Edit boldog volt.
És most kinézett az ablakon és meglátta a sötétben a négy karikát és a maszkokat. Nem tehet semmit. Nem bújhat el sehová a fodrászüzletben, nincs hátsó kijárat, mert a fánkozó leválasztásakor megszüntették. Késő lekapcsolni a villanyt, sőt, késő tenni bármit is, egyszer ki kell innen mennie és ezek, ezek várnak. Rá várnak. És Edit döntött. A svájci ritkítóollót felkapta az asztalról, és kilépett az ajtón.
Köszönöm. A történet ijesztőbb, mint a kép.