Bocs, nem akarok pszichologizálni, de gondolom gyerek voltál, nem a te felelősséged.
Értem, és köszönöm. Tudom, hogy nem tartozik ide, bocs érte - asszem csak a saját pszichém szakadt fel, totálisan, 43 év távlatából. Az a láb még mozgott, én meg csak álltam és néztem és nem nem fogtam fel, és nem láttam mást, és nem vettem észre azt a qrva kötelet ma is élhetne
Mariann, ezt értem. Éltem át szinte hasonló dolgot, és az én emlékeimre támaszkodva mondom, hogy ha azt a pillanatot kellene rekonstruálnom, az egyrészt nem lenne ennyire KÖZELI kép, mert valahogy az a pillanat a rettegésről, rettenetről is szól, ami vonzás és taszítás egyszerre, másrészt abban rohanás van, üvöltés és döbbenet, szóval nem egyenes. Másrészt a nézőpont, az sem itt lenn van. Azért mondom ezt, mert nekem pl elsőre az ugrott be, és egész eddig ebben is voltam, hogy kisgyerek a kád szélén ül, miután megverték, és felborult még a sámli is. Félre ne értsd, nem a te emléked kritizálom, eszem ágában, hanem azt mondom el, ami nekem mint nézőnek megtörténik/nem történik meg a képen.
(és csak most olvasom Istvánt, és istenbiza nem beszéltünk össze)
Mondom nekem képileg mit hozott, mire értettem a "rafinériát" (amely tudva már a hátteret, kicsit rossz megfogalmazásnak érzem már a magam részéről) Szóval elsőre a dráma ugrott be, de utána elkezdett dolgozni a fehér zokni és a farmer. Fura, de nekem ez egy fiatalt idézett meg, és hirtelen azt éreztem, ül egy felcsempézett kádszélen. Azaz a drámát igazán a szék hordozta nekem. Emiatt a kettősség miatt éreztem rafináltnak, amit már sajnálok. Ennek a bújkáló érzésnek a megszüntetésére Zsolt javaslata tökéletes lehet, ami szerintem nem is annyira a lábakra vonatkozik, hanem mondjuk a nézőpont megválasztására, ami kibillent engem is, nem stabilizálja a világot. Ezzel tényleg lehetne fokozni azt az üzenetet, amit át akarsz adni. Nehéz, de sajnos el kell különítenünk azt, hogy beszélünk egy képről, hogyan lehet megoldani, még jobban kifejezni valamit, attól, ami a kép drámai valóságalapja volt. Ez utóbbit bent hordod, és teljes mértékben (szinte?) átadhatatlan. Én is tudom, érintett vagyok magam is ilyen témában, versben, képben is próbáltam feldolgozni http://latszoter.hu/tarsalgo/nemak, http://latszoter.hu/napkozi/lathatatlan-szeretteink/kehely A képnél Zsolt segített felerősíteni a kontrasztot, bíztatott, hogy nem baj ha túlzás, ez hordozza az én érzésemet. És azt gondolom, hogy igaza volt.
Apukám is ugyanilyen szép szabályosan lógott annak idején a fürdőszobában, amikor megtaláltam. Mikor megláttam a feladatot, rögtön az a kép ugrott be, és megpróbáltam rekonstruálni. Köszönöm az építő jellegű tanácsokat, kritikát. A vágásokra is figyelni fogok.
Hogy mondjam... túl okos a kép. Azaz a valóság nem ilyen szabályos. Itt minden vízszint megvan, komponált, és ettől reklámszerű lesz. Ha picit hagyod elcsesződni, szocio felé elmenni, akkor jobban hinném.
Nagyon rafinált... Érthető az üzenet, nagyon hatásos és ha lehet mondani, ügyes megoldás. Rendben van a kontraszt is, ez az egész környezet, de a képkivágás nem az igazi. Nekem kellene egy icipici fent, egy icipici talán lent is, és a baloldala nem annyira jó most, oda is kellene még egy pici talán.
Végre behozván restanciáimat, idekerülök.
Mariann, nagyon köszönöm a megoldásod, a képről a hozzáértőbbek leírtak mindent amit lehetett, igen, nekem is a közelség az ami ellene dolgozik a képnek, gondolom fizikailag sem biztos hogy lehetett volna távolibb. Mindenesetre hozta a drámait, az erős érzéseket, tökéletes megoldása a feladványomnak!
Még egyszer, megoldásnak abszolút jó, és köszönöm.