"Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan."
Próbáltam én is ezen a vonalon elindulni, de nehéz lefotózni azt, ami nem látható... Persze, tudom, hogy minden jó képen van valami, ami nem látható egyből, valami üzenet, valami lényeges (ahogy Csaba is utalt rá az egyik kommentjében), de akkor mi különbözteti meg a Lényegről szóló képet az összes többi jó képtől?
Aztán arra gondoltam, hogy csupa lényegtelen dolgot fotózok, hogy így mutassam meg a fenti bölcsességet képi formában, de hamar belebonyolódtam, hogy ami lényegtelennek túnik elsőre, annak is megvan a helye a világban, meg amúgy sem jönne át semmi abból, amit mögégondolok,...
A képeden a kislány lát valamit, amit mi nem látunk, de hogy lényeges-e, nem tudjuk. Persze, nem is ez a fontos, hanem maga a kislány, a kíváncsiság és ez a környezet. Nagyon steril ez az ajtó, egy izgalmasabb, kevésbé műanyag ajtóval jól hozhatná ez a helyzet a gyermekkor kíváncsiságát és mesebeliségét. Így viszont nekem a kislány olyan, mint aki elkóborolt a gyermeki mesevilágból, és így jutott el ebbe a funkcionális, lebetonozott, gépesített, és meglehetősen szürke felnőttvilágba - és talán épp ez az ajtó az átjáró, mert mintha ezen át próbálna visszajutni oda, ahová ő tartozik.
Köszönet ezért a képért, Mariann, és köszönet ezért a heti feladatért, Mó!
Azt hiszem, folytatom, legalábbis bekapcsolódok e gondolatmenetbe, amit Kriszta rendkívül tömören, lényegreutalóan lejegyzett, mert nekem is hasonló gondolataim támadtak. Sajnos korunk müanyagiasságával/ és mű vagy valós anyagiasságával sem/ lassan nem tudunk mit kezdeni, de itt a másik oldalon kerestetik a megoldás, azaz: hogyan jutok én oda, az előttem látható tér valós vagy csak árnyék-tükörképe a valóságnak, amelyben naponta töprengünk mindaddig, amíg nem érintünk és érintenek bennünket a dolgok / lásd a kis kéz érintette rideg üvegfelületetet/. Ha van időm megfigyelni gyerekeket, mindig felmerül a kérdés bennem, vajon most éppen erről vagy arról mit is gondolnak. De éppen ezért csak kiegészíthetem Mariann kép álá írt gondolatát, hogy az ész/értsd itt a rációt/ föl nem foghatja.