Hozzászólások

Tetszik, de nekem pici jobbra dől. Ezt érzem.

Köszönöm a hozzászólásokat! :)

A képet nem saját géppel készítettem, mert felelőtlenül csak egy 10%-on levő telefont vittem magammal. Nem igazán volt lehetőségem feltölteni, éjszakai munka után rögtön aludtam 3,5 órát (nem nézegettem akkor már a telefon állapotát) aztán indultunk is. Titokban szabályosan élvezem, hogy ha nincs nálam telefonom, na de ha másra nem, a gépre figyelni fogok!

A kép Pozsonyban készült az óvárosban, a bácsi egy fiatalemberrel játszott. Nagyon hangulatos volt, a háttérben több szökőkút és jazzkoncert volt (Róbert Ragan Jr.), ami teljesen elnyomta az emberek beszélgetését és más zajokat, szóval csak a víz zubogását és a zenét lehetett hallani miközben néztük őket. (Valóba fentről jobban lehetett volna követni.)

Engem is kicsit zavar, hogy a bábuk színe hasonló árnyalatú, fehér helyett barna volt.

A képet szándékosan úgy állítottam be, mintha velem/velünk játszana. Kicsit sajnálom azt is, hogy a babakocsi az anyukával a bácsi mögött van, jobb lett volna, ha például jobbra, ~1,5 m-re, ellentésesen a távozó nénivel helyezkedik el, fagyizó emberek nélkül.

 

Tetszik - mert oda kerültem vele én is, játékközelbe - nekem viszont a játék átlátásához minimum egy teniszbírói magasles kellene, viszont ez nem a fotós dolga.

Próbálom ismételni: azon töprengtem kivel játszik a bácsi? Olyan mintha veled/velünk tenné, és ez tetszik. A világos vajon valamilyen színes volt? Tónusban ui. nagyon közel csúszött a sötétekhez. :) Kb. ilyesmit írtam az előbb, de Zsolt: bugzik a commentmotor? Az előbb ebbe írtam sokat, és üres lett belőle, de Zoénál is volt egy ilyen fura komment....

 

Szép, kontrasztos fotó, melynek statikusságát mindössze a távozó idős hölgy alakja töri meg némiképp, az idő múlását szimbolizálva.

Egész jó kép, Andi :)

Új hozzászólás