Hozzászólások

Zsolt, értem amit mondasz, az én szakmámban, ha csak nem mozdul be nagyon a beteg, nagyon sokat lehet javítani utómunkával, utólagos rekonstrukciókkal - szerencsére. :) Még jó, hogy ha sokat fotózom magam fényképezőgéppel, nem halok bele.

Feri, nálam ez alap és mindig örülök, amikor a másik partner ebben. :)

Fontos vita, mert lesz róla film.

Egyébként pedig én azt javaslom, hogy ne a meglévőn javíts, hanem ismételd, ugyanis ezzel az is gyakorlódik, hogy egy szitut hogy modellezel le. Hasonló ez szerintem ahhoz, mint amikor írás-gyakorlatokat, stílusgyakorlatokat csinál az ember, vagy mondjuk a te szakmádnál az, hogy egyből senkinek nem megy mondjuk egy CT értelmezése, és ennek az is oka lehet, ha rosszul tartja a fejet a beteg testrésznél, és akkor az nem megoldás, hogy a meglévő leletet nézegesse, hanem ismételje. Sánta példa, most ennyire futja.

Na de amikor ingyen adják a Nik filtereket, én is számtalanszor belemászok ebbe a csapdába, de a legjobb, amikor eszedbe se jut, hogy valamelyik fotón majd ezzel vagy azzal javítasz, ha van időnk és energiánk, meg tudjuk csinálni a jó felvételt. Örülök, hogy ilyen bőségesen elemezgettetek, elbeszélgettetek, na de minek mekegek itt tovább, ez egy jó párbeszéd volt.

Köszi a kifejtett válaszodat.
Pont az a lényeg, hogy nem hárítottam, hiszen zárójelbe írtam, azt kérdezed, hogy magyarázza e azt, hogy én miért. Nincs ok-okozati viszony a kettô között valóban. Ez csak egy vélemény volt, hangsúlyozom, zárójelben, de te erre úgy tekintettél, mintha ez lett volna a válaszom a feltett kérdésre. Én ezt a részét félreértésnek érzem, másképp értetted, mint ahogy én gondoltam, írtam. Nem mentség, csak egy megfigyelés magamon, hogy azért használok olykor problémás filtert, mert úgy elfogadhatóbb számomra, mint nélküle. Amolyan magamból indultam ki helyzet. Nem azért csináltam, mert hogy jaj más is így intézi, ezért én is. Ezzel csak azt akartam mondani, hogy ez egy lehetséges magyarázat az efféle balesetekre. Nem mondom azt, hogy ez így van, csak előfordulhat. És itt kifejezetten a problémás filterekre gondolok.
Mivel itt nincs korlátlan idő egy kép elkészítésére, ezért ez így sikerült. Siettem, legyen valami.

Ha lesz időm, elkövetkező 1-2 napban, alakítok a nyers fotón, meglátom, hogy mit sikerül belőle kihozni. Megismételni az expozíciót nem szeretném, mert ez ott, akkor volt, este, kócosan, karikás szemekkel, harcos trikóban, lepusztulva.
Majd meglátjuk mi sül ki belôle.
Lehetséges, hogy a jövôben, ha nincs idôm és energiám a megfelelô utómunkára, máskor, pihentebben foglalkozom vele.

Ez nem felháborodás, nem sértődés, mint ahogy írtam a közlés módja esett rosszul, de mondhatnám azt is, hogy nem tetszett, mert éreztem azt, hogy te másképp értelmezed, azt amit írtam. Fontosnak gondolom, hogy ne magamban rángódjak, hogy jajmiketírezaHegyidebunkó, hanem elmondom inkább a gondomat és megköszönöm, ha kapok rá érdemi reakciót.
Számomra ideális esetben jól érted, azt amit írok és csak simán azt válaszolod, hogy oké, de ismételjem meg, mert problémás ez így. Még az is teljesen oké, ha rám szólsz, hogy baszki, 1000x elmondtam már, hogy ezt NE. :)
Nem a szóhasználat volt a problémám, inkább a mögöttes gondolat, a félreértés.

ezzel a mondatoddal azt mondtad, hogy ne foglalkozzak mások képeivel, mások mit hogyan csinálnak, mert nem az én dolgom?
nem. ezzel azt mondtam, hogy azzal a vélelmezett helyzettel ne foglalkozz, más hogy tölt fel, mennyt foglalkozik a dologgal, mert nincsenek tények, csak egy vélemény, hogy szerinted így, ami vagy megáll, vagy nem, de igazából nem érdekes. a képekkel, munkákkal kell foglalkozni.

A nyers, mondhatni sértőnek tűnő kérdésedre igyekeztem érzelemmentesen és őszintén válaszolni. Úgy tűnik nem létezett jó válasz, mivel ez valószínűleg csak költői kérdés volt, aminek az volt a jelentése: "mi ez a hulladék?"

nem. írhatnám hosszabban is, de a képek texturális effektezéséről már annyiszor volt szó mindenféle elemzésekben és megszólalásaimban, annyit ekéztem ezt, hogy úgy véltem, elég megkérdezni a miértet, mit vártál tőle.

1. Ha rossznak, helytelennek, hitványnak, prolinak, suttyónak gondolod ezt a módszert, miért nem írod le azt nekem?

Mert már vagy 20x leírtam másnak, máshol, máskor, elég sokat ahhoz, hogy ne ismételgessem magam, mint egy papagáj. A képhez nem ad hozzá, esztétikailag problémás imitáció, ahogy az aláírás is és a keretezés is.

Igaz, nem elemzel 365-öt, de ha van véleményed és észrevételed, amit nem tudsz vagy nem akarsz magadban tartani, akkor oszd meg.

Ezt tettem. Megkérdeztem, miért, te adtál egy választ, hogy más mit hogy csinál, ami nem a te képed, nem a te döntésed, én rád voltam kíváncsi, válaszolhattál volna egyből és beszélgetünk róla.

2. Nem értem, hogy miért ismételjek 365-ös képet, hiszen ez nem erről szól.

Ezt konkrétan hetihegyiben is elmondtam, meg elemzésekben is sokszor, hogy miért ismételjünk. Azért kérem ezt, mert nem akarlak benn hagyni az erdőben. ÉS mert neked kell gyakorolni, és annak a legjobb módja az ismétlés, ha mindig újat csinálunk, nem rögzül, ezt tudod gondolom, a szakmák javánál így van, hogy az ismétlés rögzít dolgokat. Beküldöd szakkörbe vagy szorgalmiba és kész.

3. Nagyon megdöbbent az a kijelentés, hogy nem az én dolgom, hogy mások mit hogyan csinálnak.

Újra elmondom. Te nem mások képeinek tartalmáról és hogyanjáról írtál, hanem leírtad, hogy szerinted mások miért csinálnak valamit, amit nem tudhatsz. Van értelme, magyarázza, hogy te miért? Nem. Ha azzal foglalkozol, hogy mondjuk valaki egy kompozíciót miért úgy, vagy egy világítást miért úgy, az oké, érdemes vita és fontos. De hogy valaki vélhetően miért akar megúszni valamit, amit az exponálásnál nem figyelt meg, hogy miért alkalmaz egy olyan filtert, ami kivisz a fotográfia területéről (a festői, grafikusi effektek nem fotós dolgok), az ebben az értelemben csak annyira lehet fontos, hogy nem jó. Nincs mit elemezni rajta.

Vagy hárításnak észlelted? (Nem az volt.) Azt kell gondolnunk, hogy mindenki előre megfontolt szándékkal, önkifejezésre használja az effekteket?

Igen, ezt kell gondolni, hogy minden, ami a képen van, az tudatos kontroll alatt van, ha nem a készítésnél, akkor az utómunkánál legalább. Másképp nem megy. Tudod Hunter S. Thomsonnal a gonzo újságírásról van egy örökbecsű mondása, amit sajna nem tartanak be a magyar álgonzók, így szól: írj beszívva, és szerkessz józanon, vagy írj józanon, és szerkessz beszívva. Vagyis oké, ha a készítés impulzív, de a kontroll, az utómunka az fontos. Az nem kép, ha valami csak úgy van, csak úgy történik, a tudatosság a legfontosabb abban, hogy a dolog több legyen annál, hogy a gép valahogy elkattant.

4. Korlátozottan lehet véleményem? Gondolatrendőrség van?

Lófaszt.

5. Még arra tudok gondolni (mivel nem sértődtem meg, csak rosszul esnek ezek az odavetett, kifejtetlen, kiosztó mondatok), hogy fáj a karod és nem tudsz sokat írni, ezért spórolsz a szavakkal (mihamarabbi jobbulást kívánok), de szerintem ezek a szavak, mondatok, nagyon nincsenek rendben így, csak remélni tudom, hogy ezek mögött vannak egyéb gondolat azon kívül, hogy "nem a te dolgod, fogd be a szádat és csinálj rendes fotót".

Fáj, nehezen írok, de ha van miről, még a fájdalom mellett is gépelek, mint most. Adva van egy kép, kérdeztem, miért, te hárítottál, hogy más is így, mondtam, ismételd meg, felháborodsz, pedig utána lehet miről beszélni, ha ezek megtörténnek, előtte nem.

Remélem, segítettem, ha nem, vagy ha van kérdés, mondd, fogok válaszolni.

ui. Zolinak is kérdeztem, hogy tudja-e hogy a kiscipős love az giccs. Nem válaszolt. Gondolom, majd fog. Neki lenne fontos, hogy kikavarodjon a giccs-közhely vonal másik oldalára, nem sok kell, és a technikai tudása meg is van, de én nem erőltethetem rá, legfeljebb kérdezek.

Zsolt, ezért tettem zárójelbe, valóban nem az én dolgom (ezért nem is szeretek túlzottan elemezgetni képeket) nem hárításnak szántam, ez csak egy gondolat volt a szűrőkkel, effektekkel kapcsolatban.
Ne haragudj Zsolt, de ezzel a mondatoddal azt mondtad, hogy ne foglalkozzak mások képeivel, mások mit hogyan csinálnak, mert nem az én dolgom? Mindenki folyamatosan azzal foglalkozik, hogy ezt miért így csináltad? Miért ez az effekt? Válaszolva a feltett kérdésedre, hogy minek, (azért mert így elfogadható volt számomra a kép) én nem mondhatom el zárójelben, hogy szerintem mások is főleg - legtöbbször - azért használnak effekteket, mert úgy jobban tetszett nekik is?

A nyers, mondhatni sértőnek tűnő kérdésedre igyekeztem érzelemmentesen és őszintén válaszolni. Úgy tűnik nem létezett jó válasz, mivel ez valószínűleg csak költői kérdés volt, aminek az volt a jelentése: "mi ez a hulladék?"

Több dolgot nem értek ezzel kapcsolatban:
1. Ha rossznak, helytelennek, hitványnak, prolinak, suttyónak gondolod ezt a módszert, miért nem írod le azt nekem? Igaz, nem elemzel 365-öt, de ha van véleményed és észrevételed, amit nem tudsz vagy nem akarsz magadban tartani, akkor oszd meg. Nem sértődnék meg, sőt, valószínűleg egyet értenék veled, majd leírtam volna, hogy miért csináltam.)
2. Nem értem, hogy miért ismételjek 365-ös képet, hiszen ez nem erről szól.
3. Nagyon megdöbbent az a kijelentés, hogy nem az én dolgom, hogy mások mit hogyan csinálnak.
Itt folyton foglalkozunk mások képeivel és azzal, hogy mit hogyan és miért csinálnak.
Ez sértő gondolat volt részemről? Vagy hárításnak észlelted? (Nem az volt.) Azt kell gondolnunk, hogy mindenki előre megfontolt szándékkal, önkifejezésre használja az effekteket?
4. Korlátozottan lehet véleményem? Gondolatrendőrség van?
5. Még arra tudok gondolni (mivel nem sértődtem meg, csak rosszul esnek ezek az odavetett, kifejtetlen, kiosztó mondatok), hogy fáj a karod és nem tudsz sokat írni, ezért spórolsz a szavakkal (mihamarabbi jobbulást kívánok), de szerintem ezek a szavak, mondatok, nagyon nincsenek rendben így, csak remélni tudom, hogy ezek mögött vannak egyéb gondolat azon kívül, hogy "nem a te dolgod, fogd be a szádat és csinálj rendes fotót".
6. Mérges reakció volt ez a sáros, koszolós (nem előre megtervezett, kertben dolgoztam, adta magát a gondolatomhoz - mivel ahogy írtam, rosszul esett és többször gondoltam erre a hozzászólásra) kis fricskának szánt kép miatt?

Leírtam mindent, ami eszembe jutott ezzel kapcsolatban, a körülményeket, a kiváltott gondolatokat, érzelmeket, néhol ismételve, nyomatékosítva.
Én nem akarok és nem is fogok összeveszni veled emiatt, csak nem értem ezeket a dolgokat és jó lenne a helyükre tenni, nem szeretnék ilyen kérdéseket és kétségeket magamban tartani, hosszabb távon nem tenne jót a kapcsolatunknak.
Remélem, hogy ez valami félreértés volt részedről, de ha nem, az sem gond, csak akkor fejtsd ki.
Elfogadom, hogy ha a karod miatt nem tudsz kifejtve írni erről most, de kérlek, ne egy odavetett, nem egyértelmű mondattal válaszolj erre a hosszú írásra.

Köszi

Az, hogy mások mit hogyan csinálnak, az nem a te dolgod Andi, ha igaz ha nem, akkor sem. Kérlek ismételd meg ezt a képet.

A kép nem volt jó, de már sem időm, sem energiám nem volt foglalkozni vele, így könnyebb volt elfogadnom és feltöltenem. (Itt szerintem mások is főleg ezért csinálják.)

Majd a szorgalmiban megnézzük minta nélkül, mert ez az érdekes elhelyezés úgy még jobb lesz.

Andi, ez az utólagos minta koszolás minek?

Új hozzászólás