Hozzászólások

Zoli, nem első, hogy benned lezajló gondolati menetrendet nekem tulajdonítasz. Az a te dolgod, hogy mivel üldözteted magad, én nem üldözlek, és bevallom, többször fontolgattam, hogy nem nagyon fogok a képeidhez szólni, mivel a reakcióid sosem az objektív dolgokra vonatkoznak, vagy azt figyelik abban, amit írok, hanem valami vélelmezett dolgot nekem tulajdonítva eleve onnan indítasz, hogy téged bántanak. Bánt a franc. Ez a kép előnytelen, nem eléggé az ahhoz, hogy az előnytelensége forduljon át értékelhetőbe, de elég előnytelen, hogy mindenféle infót, amit közölnél vele, elnyomjon. Én nem minősítettelek, csak azt mondtam, hogy a kép, amit feltettél, mit mutat. Tegyél már különbséget az isten szerelmére.

Szó sincs besértődésről, csak néha úgy érzem beskatulyázol olyan képek miatt amit lehet én elcsesztem és félrement az üzenet. De ettől ne ítélj kis nyomoronc bordélybabenemengedett kis pöcsnek. (Szándékosan sarkítva) És ez nem az első, hogy ilyen irányba tolsz (l. Casanovázás pl.).

Szóval szerintem ez is egy félrement hasonlat, amivel minősítesz. :)

Az alsó állás minimális volt és nagyrészt szerintem azért is ilyen mert nem volt rendesen kontrollálható a kép technikailag.

Zoli, nem ez van a képen, az a baj. Jól elmagyaráztál mindent, de én nem erről beszélek. Ha tudod, hogy mi van a borotvával, bőrrel, szakadás, miegyéb, miért mutatod alulról magad? Avagy, ha a lepusztulást akarod mutatni, akkor menj bele, de akkor ne kíméld magad, told fel a tónust, tedd le a tablettát és vegyél egy fényképgépet a kezedbe és csináld meg, hogy átérezzem a nyűgöt, a fájdalmat, izzadást, mindent. vagy így, vagy úgy, középen nincs út, csak a szélén. Nincs középút nézzél szét, felszedték az út közepét, tudod, volt ez a dal is. Besértődni meg ne akarj, nincs ok, mert azért is vagyunk itt, hogy egymástól kapjunk jelzést, nem csak a social chit-chat miatt. az is kell, de meló is kell.

Kedves Zsolt! 4 óra vonatozás után ebben a kellemes nyári időjárásban nem vagyok túl szalonképes. És igen, kurva vékony a bőröm, és szakad kifelé, képtelenség úgy borotválkoznom, hogy ne legyek sebes. Főleg ha még azt is hozzávesszük, hogy nagyon izzadós vagyok, és egy ilyen aszalás után minden pórus, minden börhiba kinagyítódik. De ezt fel is vállalom, itt is éppen arra vooltam kíváncsi mennyire látni a hosszú út nyúzását magamon. Ha úgy tetszik kísérlet. Ilyen volt a hosszú út, ami egész messzire visz, ahol a korai nyolcvanas évek (l. a Büfé tábla tipoja) még beleszüremlik a valóságba...

Van erről az útról egy képsor, gondoltam feltöltöm, de lehet ez nem is olyan jó ötlet.

Kifejtem, persze. Nem első, hogy nem vagy nagyon kegyes magaddal, úgy ábrázolod magad, ami egyrészt oktalanul előnytelen, másrészt fotóként problematikus. Nézd a szemüveget, szét van szabdalva a tekintet, ettől zavaros, zavarodott, alulról fotózod magad, amivel ráerősítesz a borotválkozás problematikájára. A 365 lehet naplószerű, lehet tematikus, koncepció mentén, minden érvényes. De a naplószerűségtől elvárás, hogy értsem, miért készült a kép, és itt mivel magadat előnytelen formában mutatod, a történet, ami így kibontakozik, az is furává válik. Ez valami álcázott bordélyház, ahová nem engedtek be?

Hát Ágnes az a helyzet nem volt nyitva. :) hosszú ideje. De ha rám gondolsz én is a múltból vagyok, igen...

Zsolt kifejtenéd? Nyilván egy 365 alapvetően naplószerű, biztos mindennek kell értelmet keresni?

Hát, Zoli ezt a képet több szempontból sem értem.

És a büfés is a múltból? :)

Új hozzászólás