Néha az embernek nem ért a jövőbe is nézni, és az is fontos, hogy legyenek célok, de nem szabad szerintem mindig a távoli jövőt nézegetni, egy-egy lépés, kettő, három, öt, oké, de 30 már sok lehet.

Amin érdemes elgondolkodnia szerintem mindenkinek, hogy ha egy kép nem sikerül, az lehet bosszantó, de azért nem az Eiffel-torony dőlt össze, neki kell fogni újra.

Természetesen ezek az alapok kellenek és jönnek is, kinél előbb, kinél utóbb, de van amikor elfuseráljuk, megkeressük a kibúvót vagy éppen tényleg kifutva az időből kattintunk egyet és tartjuk a napi képet, ami a minőség rovására megy. Melyik fotós meri őszintén bevallani, mennyi kedvetlen fotója lett nyerő avagy minden jó fotóhoz kell a ráhangolódás és a megfelelő előkészület, persze kivéve a gyorsan történő események megörökítését, ott nincs idő pepecselni. És vajon meddig tart egy adott téma összerakása, az anyaggyűjtés egy-egy kiállításhoz, nevezéshez?

Feri, késztet, de "értéktelen" gondolkodásra, csuklóztat, és nem jutok általa mélyebbre, nem tár fel semmit, nem old meg vagy vet fel problémát. Azaz időt töltet velem, cél és ok nélkül.

És Feri, az oké, hogy kell 1000 hiba, hogy legyen egy hibátlan, máshogy nem megy. De ha nem szólok, hogy valami nem oké, akkor esetleg mentek bele az erdőbe kézen fogva, libasorban, és onnan nehéz kijönni.

ez egy megúszós képe Zoénak. Nem volt kedv, nem volt ötlet, lövök egyet a buszon. Egy képnek meg kell oldani esztétikai, formai, tartalmi kérdéseket, itt maszatolás van, mert az első kérdés nem lett feltéve. Miért érdekel ez engem, mit akarok ezzel mondani és/vagy kezdeni? Egy szociografikus képből nem hagyható le a környezet. Ha lehagyod, elveszed a szocióját, onnantól tárgyfotó, annak meg ez kevés, és zavaros. Épp attól, hogy bármelyik oldalát nézem, lehet hal, lehet hús, maradhat még 10 deka vagy rövidebb lett, mindegy. És ettől lesz az egész bizonytalan.

Akkor most talán sokat kérdezek: gondolkodásra késztet a kép,/ szerintem igen/, lehet találgatni az előbb leírtakat, fiatal, idős? igen, akár még a színeken is eltöprenghetek, milyenek? Ha nem is ez az elsődleges a fotónál, de milyen fotó is - dokumentál valamit? kell, hogy hűen ábrázoljon? maradhat lazán feleletek, utalás nélkül? miért is ne, hiszen így is, úgy is megszólít vagy nem szólít meg, mert egyéni megítélésünk lesz az elsődleges, főleg ha nincs ott az előítéletre utaló előzmény, mondjuk, ha ez egy adott versenykiíráskor az adott feltételeknek kell hogy megfeleljen. Talán ilyen oldala is van a hiányos, olykor hétköznapi, közhelyes, semmitmondó képeknek, képeimnek, meg a hasonló látásmódnak, mert még nem tartunk ott, amerre igyekszünk, de ha ez kimarad akkor nem lesz viszonyítási alap, példa, lecke és saját tapasztalat. na, a végére meg már sokat okoskodtam, megállapítottam - csak hangosan gondolkodtam.

Akkor mondom máshogy. A kép azért nincs megcsinálva kompozícióban, mert nem ad egyértelmű utalást egyik kérdésben sem, engem dolgoztat olyan banális kérdésben is, hogy ez öreg vagy fiatal, busz vagy vonat, mi a tök, hol vagyunk... egy kicsit többet a környezetből és máris lesz tere, atmoszférája, mesélni fog. De így nem tud. Körbe van vágva körömollóval, de ami maradt, kiesett az idő szövedékéből.

Lehet, hogy a helyzetet ismerem azért látom bele. Dehát ha az ember nem fényképezi le azt amit minden nap lát, akkor mi a francnak fényképezni. Itt van, megnéztem újra, igen, ebben éltem és észre se vettem. Ha le tudnám fényképezni azt ami egészen mindennapi, akkor bizony le is fényképezném. De nem látom, mert kiveri a szememet.

ja, csak ez képileg nincs megoldva.

En szeretem a hetkoznapit. Ahogy a neni jelzi, hogy azt a helyet ott a teljes jogu birtokaba vette azaltal, hogy mellette van. Ahogy az utastarsak ertesere adja, hogy ha valaki leulne oda, annak o szivesseget tesz, lekotelezi azzal, hogy esetleg felajanlja a helyet a taskait az olebe veve.

Hát... ööö... talán, mert minek? :) Mivel Zoénak jó találatai szoktak lenni, ezért bátorkodom mondani, hogy ez így nekem nem nagyon mond semmit. Két szatyor a széken. Oké. És?

Szinte naponta láttam ehhez hasonlót, hogy miért nem jutott eszembe soha lefényképezni...