A feszültség, hogy minden pillanatban készen kell állni, ha épp semmi, akkor a telefont kell nyomkodni, hogy nincs türelem semmihez, hogy mindig többre kell jutni, a gondolat, hogy haladunk valamerre, sínen vagyunk, alakulnak a dolgok és akkor ... az idő, mintha előretekernénk a kazettán, egyszer csak eltelik és nem emlékezünk már, hogy mi is szólt, hogy is volt, rájövünk, hogy már nem megyünk valahová, hanem vagyunk valahol, ahonnan már nem lesz tovább. Itt vagyunk. Minden lelassul. Jó itt. A kavicsok puhasága, ahogy a bőrdzsekin keresztül a hátunkba nyomódnak. A jóleső szél, ahogy hűti a nyakunk. A felhők vonulása egy kottalapon. Bogarak keringenek a levegőben, vagy csak lencsekosz egy el nem készült felvételen. Minden valami fénylő csöndbe borul, csak egy galamb tempózik lassú, unott csapásokkal a fenti vizeken. Valaki égve hagyta a folyosón a villanyt. Valahol egy terített asztalra felrakják az utolsó kanalat. Valahol hosszan sikolt egy vonat. Az acél hűvöse nyugtatja tarkónkat. Sínen vagyunk. Megmenekültünk.
János, szeretem ezt a képet, el is vinném 2022.01.10-i műsorunkhoz, aminek címe: Ki feszül?