Örülök, Tamás, és köszönöm.

Nekem a második, az nagyon!!

:)) Sándor, hogy megcímzett a cím, arra nem is gondoltam! Köszönöm a kedves biztatást!

Micsoda taktikai összjáték, nagyon jó. :) Ámulok.

Te pedig, Ágnes, hajnali tündér vagy.

Sándor nagy varázsló :)

Szilárd, köszönöm a figyelmet és a zaftos cím-értelmezést.

István, elárulom, hogy amikor ezt a címet kifundáltam, akkor rád gondoltam. Arra gondoltam, hogy – ha valahol, passzívan ugyan, de figyeled a látszóteret, akkor ez a kép-címpárosítás eléggé provokatív lesz analizáló és szintetizáló elméd számára, és megszólalsz. Bár minden jószándékú kódolt, vagy kódolatlan üzenet így célba találna.

Adig is amig eldontod, en csinalnek belole egy kis kolbaszt. Aztan majd amig elragcsaljuk megbeszeljuk, hogy vemhes volt-e. Mert ugye elpocsekolni nagy kar lenne amikor a hus is meg a labbeli is ilyen draga a boltban.

Nekem szójáték jut eszembe a címről - egy szelíd és jótékony "kultúrmarketing" fogás :) A játék célja talán a gondolati sarkallás: mert biztosan felmerül mindenkiben - aki kicsit is nyitottan érkezik a képhez - hogy mégis ki vagy mi a vemhes?

Számomra áthallás van másfelé: állapotos - állapot, viselős - megviselt, terhes - gondterhes, terhelt, várandós - várakozó... és a duplacsavar végén egy geg mosolyog: "alkotó ember vagyok, a Homo Ludens féléből..." És én ezt ezek alapján csak megerősíthetem. :) (Bocsánat, ha túl személyes volna!)

De nem a cím viszi el nekem a képet, az tényleg csak kiszolgálja. Számomra a 2. kép visszatekintése egyfajta visszakacsintás is: "No mi van? Elhitted?" A kép torzulásai is oldják a súlyt, az első kép terhét, amely azonban mégis ott van konténernyi súllyal - Hát merném nem el hinni?

Persze ott a kétség is, hogy most akkor melyik is született meg? Vagy melyik fog? :)

Üdvözlettel: István