Jó ritmusú sorozatot állított Ágnes össze a képekből, hozza a séta közbeni felfedezés hangulatát, az egy más kérdés, hogy ha már van Pécsen egy ilyen lakatos kerítés, akkor minek ugyanezt Budapesten is megismételni, vagyis maga a helyzet olyan, ami nekem a lustaságról szól, emellett a pécsi helyszín koncentráltsága itt nem történik meg, egy híd túl sok, túl nagy, vagyis nem tudja azt az érzelmi üzenetet hordozni ez a törekvés, mint amit az eredeti hordoz. De ez nem Ágnes hibája, hanem azoké, akik elkezdték ezt itt. Ami a képsort illeti, néhol a horizont kezelése hagy kívánnivalót maga után, már a nyitó kép is dől, amire érdemes lenne figyelni, mert bosszantó, ha egy jól kigondolt megoldás a kivitelezésen csúszik el. Ezen kívül valami befejezést ki kellene találni, mert most az, hogy átlógtál a korláton, azt az érzetet adja, mintha bele akarnál ugrani a Dunába, vagyis félrevisz. Mivel a helyszín könnyen felkereshető újra, így azt kérném, hogy vegyük ezt most tanulmánynak, és amit kell, ismételj - a technikailag és kompozícióban lötyögős dolgokat - és gondold végig, hogyan fejeznéd be és hogyan kezdenéd el elmesélni ezt a sztorit. El tudom képzelni és fogadni azt is, ha ez végül nem is a lakatokról, hanem a lakatok által a szerelemről szól, aminek akár drámai vége is lehet, de ha ez a cél, akkor ezt tessék egyértelműsíteni. (hegyi)