Elvesznek a részletek és olyasmi marad, ami nem is volt soha.
Kösz, Zsolt, ezt nem gondoltam volna. A technika miatt alig agyaltam a képen.
Elvesznek a részletek és olyasmi marad, ami nem is volt soha.
Nádas Péternek van egy körtefája, és készített róla viszonylag sok fényképfelvételt, ami megjelent egy könyvben is, javaslom mindenkinek, hogy ha hozzá tud ehhez jutni, akkor nézze meg. Semmiségnek tűnik az egész, hogy van egy körtefám, és azzal én elkezdek egyfajta kommunikációt, miközben az önmeghatározásnak eléggé jelentős állomása az, hogy hogyan viszonyulunk a környezetünkhöz, hogy mi az, amit fontosnak tartunk, és amihez személyes kapcsolódást keresünk. Én most ennél a képnél nagyjából hasonló érzéseket vélek felfedezni, hogy van egy fa, ami viszonylag szabályos, szép, és sudár fa, és jó formával szimbolizál valamit. Pontosan attól válik jó szimbólummá, hogy nincsenek rajta nagyon nagy extremitások, tehát nem hiányzanak ágai, vagy nem valami egészen furcsa módon nőtt ő ide. Ami furcsa benne, az a magányossága, és ott van a háttér is, ahol sorstársakat vélek felfedezni fákkal, bokrokkal. Ez a meglátás attól válik izgalmassá, hogy aztán elkezd Zoli játszani az idővel, azzal, hogy több helyzetet egymásra exponál, és ezek a helyzetek azokkal az elmozdulásokkal, amik óhatatlanul létrejönnek, hoznak egy furcsa érzetet. Olyan, mintha hátul, a horizont résznél valami mozgolódás, sürgölődés lenne, mintha ez egy kis sereg lenne, ami közelít felénk szép lassan, és mászik bele a képbe. Nagyon finom, nagyon érzékletes, talán érdemes lett volna egy kicsit az éggel is foglalkozni, nagyon kiégett az most. Halványan visszább kellett volna hozni ezt, és határozottabb kontrasztot adni ennek, pontosan azért, hogy egyértelmű legyen ez az egész. Ettől maga a néző az, aki biztos lehet a dolgában, amikor a képet nézi. Az alkotó egyértelmű közlései segítik a nézőt. Nagyon jó az, hogy vannak olyan pontok, amik fixek ezen a képen, és amin az ember szeme el tud időzni, miközben ezek a duplikálódások és mozgások létrejöttek. Nagyon köszönöm, és szerintem az egyik legerősebb kép erre a leckére, pontosan azért, mert filozófiailag próbálja az időt megközelíteni, és nem tárgyiasságában, miközben a tárgyi világban mozdulnak el a dolgok, de mégiscsak ez az óra bennünk ketyeg, és nem ereszt. Az időfelfogásban talán ez, ami a legnehezebb, hogy mennyire személyes az, ahogy az idő múlik. Köszönöm szépen. Megvan a leckemegoldás is, mindazzal együtt, hogy én a fölső részt tónusban rendbe hoznám. Egy dolog még a végére: zavarba ejtő, ahogy a fáradt színvilágban, tónusokban ez az izgatottság megjelenik. (hegyi)
értékelés:
Köszi, én azt hiszem ez a technikának szól. Biztos jópáran csinálnak ilyet is, én asszem itt láttam először: Kim Boske
Tényleg festményszerű a fotód megjelenése, leginkább az elmosottsága miatt. Ránézésre nekem is ez jutott eszembe. A magányos fa fotók közül amit eddig láttam, ebben egyedi, azt hiszem.
Nagyon szeretem az ilyen típusú képeket, hibátlanul meg tudják jeleníteni az időt. Szóval én nem látok semmi kivetnivalót ebben a képben. Jó a téma, a megközelítés, szépek a színek, és a nyugodtsága ellenére van benne valami vibráló.
De.
A háttér XIX. századi afrikai szavannát ábrázoló rézkarcait idéző fái, meg az előtérben ez az expresszionista fa.
Irígykedem, na.
Köszi. Meglepően könnyű volt megcsinálni, úgyhogy csodálkoznék, ha esztétikailag szorult volna belé valami.
Valóban festői, pontosabban expresszionista. Leginkább pointilistára emlékeztető hatású. Részemről le vagyok nyűgözve.
A Látszótér Alapítványt
banki átutalással
MagNet Bank
16200120-18524112
vagy PayPalon keresztül
Orosz szimbolista költészet I. című Törökösenemhez, melynek péntek este nyolcas premierjére ezennel tisztelettel meg is invitállak a chatre, ezt a fotódat választottam ajánlóképnek, köszönettel.