Attila: Nekem nem jutott eszembe korábban a kiegyenlítetlenség. A hajon lévő fény kiviszi a képen kívülre a figyelmemet (ablak, vagy mi mellett lehet), a másik szem hiánya pedig a kifejezésen gyengít nekem.
Örülök annak, hogy hagyod élni a modellt, és nem adtad hozzá a véleményedet, mert a modellnek megvan a belső világa, és ez akkor tud a felszínre jönni, ha a fotós adott pillanatban képes arra, hogy rögzítsen és hozzásegítse, a saját eszközeit használva kiemelje azokat az apró rezdüléseket, amelyek a modellnél létrejönnek. És ez most itt megtörtént. Nagy vitánk voltak a glamour kapcsán, és talán most tudom jól megfogalmazni, hogy mi a baj a glamourral. A valós érzelmek helyére behelyettesít egy elvárt érzelmi világot, és ezzel nem a modell kezd el mesélni, nem az ő rezgését kapom meg, hanem valami véleményt. Ha ezt a képet összehasonlítom a glamour képekkel, az benne a fantasztikus és erős, hogy hagyod azokat az apró rezgéseket megjelenni a képen Nagyon pártolnám, hogy ezt a vonalat erősítsük benned. A szemöldöknél, a homloknál, az arcnál, a szem alatt, a kuszasággal a hajnál, és ebből tud nagyon erősen kiemelkedni a tekintet és a száj. Ez az ereje ennek a képnek. Nagyon köszönöm, hogy ezt megmutattad nekünk, és örülök, hogy ez a kép elkészült. Megvan a leckemegoldás, de ez nem azt jelenti, hogy nem szeretnék több Zámbó portrét látni. Attól, hogy megvan a leckemegoldás, nincs lezárva, mondjuk úgy, hogy ez a kép megoldotta a leckét. (hegyi)
értékelés:
Attila: Nekem nem jutott eszembe korábban a kiegyenlítetlenség. A hajon lévő fény kiviszi a képen kívülre a figyelmemet (ablak, vagy mi mellett lehet), a másik szem hiánya pedig a kifejezésen gyengít nekem.
Na, ez így halál jogos az én szememben is. Az, hogy a fotós kihozza a modellből a képre, azt, amit meg akar mutatni, nekem nem kötődött össze az instruáltsággal. Újra köszi!
Lehet, hogy én fogalmaztam pontatlanul. Egy igen közismert kép példaképpen Arbus kézigránátos fiúja. HA a kész képet nézed, nagyon erős, őrületes sűrítés. És pillanatképnek hat. Miközben ha a kontaktot megnézed, láthatod, hogy bizony instruált modellel van dolgunk. Az instruált modellről a legkevésbé a szipálfotós befagyott műtermi dolgok vagy a fizetett modelles munkák jussanak eszünkbe, ezek alkalmazott kategóriák. Az instruálás az, hogy felveszed a kontaktust a modellel, megismered, megkeresed a jellemző pontjait és ezekre erősítve dolgozol. A klasszikusok szinte kivétel nélkül beszéltették, meséltették a modellt és ez alatt lazították, megfigyelték, hogy milyen jelrendszerrel dolgozik, szóltak, hogy igazítsa meg a haját, vagy a zakóját, tehát olyan, hogy talált kép, olyan csak nagyon kezdeti helyzetekben van - ráadásul a talált kép veszélyes, mert sikerével elhiteti, hogy máskor is majd magától rád fog mosolyogni a szerencse.
Zoltán, köszönöm, hogy írtál a képhez!
Azzal amit javasolsz, ha jól értem kissé kiegyenlítenéd a fényviszonyokat.
Szerintem ezzel kicsit tompítanánk rajta, persze lehet ezt úgy is nézni, még inkább a modell tekintetére összpontosíthatunk... Nem tudom :) Ezekkel a fényekkel nekem mélyebb tud lenni, de ez a szubjektív véleményem csak ;)
Kösz Zsolt, ezen nekem új felvetés - és fontos. Az, hogy instruálás nélkül ritkán beszélhetünk potréról nem illik bele az én portré-emlékeimbe, már amiket láttam, élveztem kortársak vagy klasszikusok közül is - legalább eszerint is tudom majd figyelni őket. Köszi.
Az őszinteségnek nem ellentéte az instruált modell. Instruálás, a modellel való kapcsolattartás nélkül ritkán beszélhetünk portréról, hiszen a modell nem látja magát, vagyis nincs kontrollja, és ebben a fotósnak mindenképpen benne kell lennie.
Csaó!
Tetszik, mert közelibb és őszintébb, annak ellenére, hogy az instruált modell érzés továbbra is megjelenik bennem, ahogy ezt nézem.
Fényileg nekem akkor lenne egy árnyalattal ütősebb, ha a sötétebb arcfélen (sosem tudom ilyenkor a néző vagy a modell oldaláról kell nézni a jobb-bal oldalt) a szemre több fény jutna, a másik oldalon a hajra meg kevesebb.
Köszi, Attila, hogy hozol képeket!
Nem értek a nagy elemzésekhez, amúgy is nehezen tudom kifejezni magam, de ez a kép szuper! Egyszerűen nincs mit hozzáfűzni, mert mindent elmond!
Sokmindenre emlékszem még amit kis modelledről írtál, pl. hogy skorpió csillagjegyű a jegy jellemzőivel, vagy hogy ifjú kora ellenére milyen elmélyült, ilyenek... De ha nem emlékeznék mindezekre, akkor is ezek jutnának eszembe a fotót nézve. Ugyanakkor az egész nagyon közvetlen, a kis finom megoldásokkal (kis hajszálak) pedig keresetlenül természetes is marad nekem. Ez így nekem nagyon tetszik! (És külön öröm, hogy itt vagy! :)
Köszönöm szépen Zoltán!
Igen, én is azt érzem a gondolataidból, hogy tudod mit próbálok mutatni, és hogy hozzád is közel áll most ez a világ amit a gyerekek a magukénak tudnak.
Tény, más világban élnek, ami nem mélyebb vagy sekélyesebb. Teljesen más. Nekem egyébként tetszik ez a világ.
Egyébként sosem voltam békétlen, legfeljebb nem jól kezeltem a felém érkező információkat :)
Gábor, köszönöm a véleményed. Igen, lehet hogy kicsit érdemes lenne ott besötétíteni. Egyelőre még nem dolgoztam a képen, csak az ff konverziót végeztem el..
Nekem ez több okból is tetszik.
Egyrészt mert kislányos apukaként nyilván könnyebben érzem át azokat a témákat amit Zati tolmácsolni tud a képeivel. Igaz az ő lánya nagyobb az enyémnél, ő már egész komolyan instruálható is, de még benne lehet a kisgyerekkori ösztönös színészi képesség. :)
Tény, hogy a gyerekek máshogy éreznek, de állítom hogy mélyebben mint mi. Mi legfeljebb szélsőségesebben tudunk érezni, de nem tudjuk átérezni azokat a hétköznapi fájdalmakat, ami nekik egy világ összedőlése, az nekünk bagatel dolognak tűnik. Egy elolvadó hóember, vagy az az öröm ami akkor van bennük amikor egy kis semmiséget kapnak ajándékba, vagy amikor hazaérsz a munkából...
Node a képről: kifejező, szép tekintet, nekem a megvilágítása is a témához illő. Szerintem Zati képei között van egy irány, aminek ez a kép is jó példája. Valahogy a gyerekportréid mindig őszintébbek, ami nem lep meg, hiszen sokkal inkább érintett vagy benne a modell, és az élethelyzet révén.
Na és nem kis részt azért is tetszik, mert Attila úgy látszik -- hogy hogyan és miként azt nem firtatom -- megbékélt velünk. :)
Nekem ez tetszik. A jobb felső sarkot érzem egy cseppet bizonytalannak, ott kifut a kép, talán kicsit oda kevesebb fény kellett volna. De a gesztus jó.
Köszönöm Anita!
Akár még nagyobb mélységek is lehetnek bennük, a világról alkotott képük kevesebb valós információval bír mint egy felnőttnek, ami egyben nagyobb szabadságot is jelent. Ezzel nap mint nap találkozom a lányaimmal való beszélgetések során, olyan szép gondolatok, érdekes ötletek vannak bennük, amik időről-időre meglepnek.
Ez is egy olyan különbség - amivel kapcsolatban korábban vitáim is voltak itt -, mint az öröm és a bánat mélységei, amit szerintem nem lehet összemérni, hogy melyik az intenzívebb, mélyebb érzés. Más pályán mozognak, más mértékekkel jellemezhetőek. De ami a legfontosabb mindegyik egy valós, emberi érzés, mindegyik egy valós attitűd, így mindegyik tárgya lehet a fotográfiának...
Az újra itt, az részemről egy próba, nem szeretek feladni dolgokat, és megpróbálok igazodni kicsit ehhez a közösséghez, megpróbálok olyan lenni amilyen egyébként vagyok... Szerintem hamar ki fog derülni, hogy ez menni fog vagy sem.
Zsolt, köszönöm az elemzést!
Örülök, hogy sikerült megtalálni azt az irányt, ami mindkettőnk számára elfogadható...
Lesznek még portrék ígérem, hiszen leginkább ilyen képeket készítek.