Csend

Csend

Ősz témába kellett fotóznom, többször neki kellett futnom valahogy nem sikerült elkapnom azokat a pillanatokat. Végül egy véletlen folytán a Fiumei sírkertbe kötöttem ki, és itt megtaláltam a számomra jelentő őszt. Olyan érzésem volt, mint ha egy erdőben sétálnék. A sorozatból ezt a képet választottam, a lényeg, úgy érzem benne van.

Ahogy olvasom itt a leiratot, itt egy témamegoldásról van szó, feladatot kapott Nikolett valakitől, azt mondák neki, hogy mutasson az őszre variációkat, megoldásokat, és ő ezt a képet küldte. Én azt gondolom, hogy ez egy egészen izgalmas kompozíciós megoldás, mégpedig azért, mert az, ami az előtérben történik a levelekkel, az az elmosott, fátyol mögé rejtett, de mégis színeiben és tónusaiban határozott jelenléttel bíró háttérnél gyönyörűen újból megjelenik. Ezek a sárgák, rozsdaszínek, a zöldek is, anyagszerű, kézzelfoghatóvá válik ezek által a pad, szinte érezzük azt a nyirkos ősz végi, tél eleji illatot is. A fények nagyon kegyesek, mert határozottan mutatják a formákat, de mégsem kopogósak, tehát van az egészben egy határozott jelenlét, amit a fények által sikerült tompítani, ezeknek az üzeneteknek az éleit lekerekíteni. Ami a képben kérdéses számomra, hogy ettől, ahogy most ez a pad ábrázolásra került, olyan, mintha ez nem is egy pad lenne, hanem egy fa deszkázat. Tehát nagyon a föld síkjára került attól, hogy a pad struktúráját nem mutattad meg, miközben jelzésértékkel a pad támláját benne hagytad. Magyarán, hogyha a kép jobb oldala már nem lenne képen, – a háttámla tartóvasai és deszkázata – akkor ez a fajta dilemma nem lenne a nézőben, hogy ez egy pad vagy csak egy formai játék. Ahogy itt látom, van öt darab deszka, amin ülni lehet, és ebből te a legutolsót vetted perspektívában középpontnak, miközben ezt a perspektívát kitoltad a kép jobb oldalára. Lehet, hogy ha egy kicsit elmozdítod magad balra, és a második vagy a harmadik deszkát fogod középpontba, akkor nincs ez a kérdés a nézőben. Igen, lehet mondani, hogy akkor kevésbé izgalmas maga a kompozíció és ebben egyet is értek veled, értem, hogy miért a legutolsó deszkára helyezted a párhuzamosságnál a voksodat. Mégis azt mondom, hogy ha ez a döntés ennyire határozott, akkor viszont valamennyit érdemes lett volna ebből a struktúrából meghagyni, mert a lírája megmaradt volna a képnek. Ettől még az üzenet célba talált, de törekednünk kell arra, hogy a megfogalmazásunk pontos legyen, mert a pontossággal érjük el azt, hogy minél nagyobb közönségnél nagyjából hasonló élményeket tudjunk kiváltani. Én azt gondolom, hogy ez egy három csillagos kép, de leckemegoldás céljából várnék még ide ismétléseket. Jó lenne, ha azt a fonalat, amit nyáron elindítottál, azt tovább mozgatnád. Nyáron kaptunk tőled egy téli képet első leckének, de most egy nagy szünet van. Nagyon remélem, hogy újból fölveszed ezt a fonalat, és folytatod azt az irányt, amit elkezdtél az első leckéddel. Jó lenne egy második, egy harmadik lecke, ugyanis az önportrékkal mutatkozunk be egymásnak. Nem csak távolságtartó leckemegoldásokat küldünk, hanem magunkról is küldünk üzeneteket. Ez egy fontos része a Látszótérnek. Én azt szeretném kérni tőled, hogy pörgessük fel ezt a motort és jöjjenek azok az önképek, szeretném, ha minél többet beszélgethetnénk a képeid kapcsán, mert én úgy érzem, hogy van értelme. Azt is határozottan érzem, hogy van egy stabil világod, amiben esztétikában és formában mozogsz, és ezt azért tartom nagyon fontosnak, mert ez a bázisa mindenféle vizuális kommunikációnak, és nálad ez a bázis úgy tűnik, hogy stabilan meg van. Szeretném, ha megosztanád a munkáidat velünk. (hegyi)
értékelés:

Hozzászólások

Nekem a pad lábhiánya és a mögötte lévő életlen összefolyás miatt mintha a földön lenne a pad. A támla is félig van benne, a levelek meg kicsit messzebb kerültek, de kis részük éles csak, ezért most bizonytalan vagyok, hogy mi volt a (fő) cél: egy nyugodt pad, vagy a levelek nyugalma a padon, esetleg az ősz színei?

Nagyon tetszik -- finom őszi csend. Nem is szaporítanám a szót, felesleges. :)

ó :) próbálok most már aktívabb lenni,ígérem!

Szia te "dög" de soká kellett várni, hogy újra megjelenj, hahó, ne hanyagolj eddig minket, mert na.

Új hozzászólás