Három képből álló képsor, nagyon jól dekódolható üzenetekkel, és mind a három kép szerethető, mindhárom fontos üzenetet hordoz, de hozzám az első kép áll a legközelebb. A kerítés a keresztekkel, a ráccsal, a tüskékkel, a boltívekkel, a toronnyal, az órával, előtte a vásárosok otthagyott körhintája, ezek a torz, törött, csak funkciójában működő, de nem nagy gondossággal odavetett kék rácskerítések, a fények, ez az egész esőbe hajló, fáradt helyzet, a magányos kerekesszék nekem így, ahogy van egy kész, kompakt üzenet. A második kép is az lenne akkor, ha nem lenne ott ez a Fiat. A segédmotor-kerékpárig még vállalható számomra ez a dolog, és gyönyörű lenne az egésznek a ritmusa, a térből kifelé mutató kerekesszékkel, a teregetett ruhával, csak valahogy az az autó nekem túl mai, túl konkrét, miközben egy mai Fiat számomra nem képvisel esztétikai értéket. Esztétikai érték lenne egy régi Fiat 500-as, a kis vászon tetejével, vagy bármi, maximum 60-as évek végéig terjedő gépjármű, de ez az autó most nekem túlságosan mai, kilóg a hangulatból. A harmadik kép megint egy nagyon érdekes mese ezzel a belső udvarral, a törött, graffitizett virágtartóval, amiben egy nagyon kis csenevész fácska van, az öregember, a srác, a galamb, szóval az egész itt is nagyon beszédes, de ha a három kép viszonyrendszerét nézem, akkor az első kép hozzám közelebb áll. Én most erre megadom a három csillagot, Sándor, úgy, hogy szeretném a véleményedet megismerni a második kép kapcsán, mert amennyire pontosan fogalmazol, annyira nem értem most a második képnél azt, hogy ez az autó hogyan van. Segítségedet kérem. (hegyi)
értékelés: