Utószezon 2 (A kocogás is sport?)Hegyi Zsolt-2012.12.04. 11:45Hegyi Zsolt-2012.12.04. 11:45Hegyi Zsolt-2012.12.04. 11:46

Utószezon 2 (A kocogás is sport?)
Utószezon 2 (A kocogás is sport?)
Utószezon 2 (A kocogás is sport?)
Utószezon 2 (A kocogás is sport?)

Trani, 2012.09.30.

Ha a kérdést nekem teszed föl, akkor én azt mondom, hogy nem az, de nyilvánvaló, hogy a kérdésfeltevés nem a képelemzőhöz szól elsősorban, hanem a nézőhöz, és a kérdést gondolom, a képekkel szeretnéd megválaszolni. Az első képet én imádom. Az a humor, amit itt létrehoztál ezzel a kerekesszékkel és a kocogó fickóval, miközben egy nagyon stabil hátteret mutatsz, ez mesteri. A második kép szintén egy jó geg azzal, hogy a pad mellé odaállítottad a kerekesszéket. Jó ez az egész, mert nem csak önreflexiót ad, hanem egy önironikus vonalat is ennek az egésznek. A harmadik kép a paddal és a háttérben ezekkel a gyönyörű fákkal önmagában fantasztikus, és az, hogy még odakerült ez a fickó, ez is rendben van, bár legalább egy két-három másodperccel hamarabb fényképeztem volna, akkor, amikor ő még a képnek a második fa és a bokor közötti részén lett volna, és nem ért volna be ide a két fa közé. Tömegben nekem ott ő jobban elférne, mint a kép közepén. De így is el tudom fogadni, ez így nagyon-nagyon szép kép. Az utolsó képpel zavarba hoztál, azt nem nagyon értem. Az első három kép nagyjából rendben van, az utolsó kép ezzel a nagy ágyúval – miközben abszolút jó a kompozíció -, valahogy zavaros, nem állt össze nekem egy képpé, akkor sem, ha ezen is feltűnnek a futók, meg a pad, de valahogy ez az egész nekem fura. Itt jegyzem meg, hogy a dörögdi Klastromnál van hasonló pad, ott találkoztam ezzel először, lényegesen rosszabb állapotban, ott van a szántás határánál, az út mellett. Nagyon érdekes az a pad ott, itt körülbelül ugyanezt a szerepet tölti be ez az ágyú szerkezet, de nem nagyon látom, hogy ez hogyan áll össze. Kettő csillagot adok, Sándor, mert az első három kép önmagukban külön-külön is három csillagosak, de ezt az utolsó képet itt nem értem, hogy hogyan került ide. (hegyi)
értékelés:

Hozzászólások

A Civil Rádiótól átvett Ökológia, közösség, boldogulás helyben című műsorhoz ennek a sorozatodnak a második fotóját választottam ajánlóképnek, köszönettel.

Provokálj kérlek, máskor is! Tényleg, mert magam nem tudom megítélni, mi az, ami nekem evidencia, mi az, amit elmondtam, mennyire mire hogy kell hangsúlyoznom. Igyekszem az elemzésekben, de... nem vagyok káptalan, meg a tökéletestől is mintha messze lennék. :)

Finomítanék. Az esztétikai érték hierarchia nem fedi egészen ezt, inkább azt mondom, hogy a riport bír el a legtöbbet, mert ott elvileg lehet szöveg, ami támogatja, és ott benne van az is, hogy adott szituációban nem mindig lehet tökölni, vagyis becsúszhat formailag nem 100% pontos kép, ha a téma kívánja, ha a mondanivaló elhagyhatatlan, akkor szemet huny az ember, hiszen a dokumentálás a riportnál a legerősebb. Ez adhat némi mozgást ebben, meghagyva azt az alap elvárást, hogy az ember törekedjen a minél pontosabb formára.

A lírai megközelítéseknél ez szerintem már nem ennyire rugalmas. Hiszen egy riport lehet hogy 1 óra alatt vagy még annyi se, kész kell legyen, a riportfotóst lelökik a lépcsőn, belekönyökölnek a májába, míg az etűd, vagy az autonóm képsor esetén kell lennie időnek. Talán így érthetőbb vagyok.

Örülök, hogy ezt a témát kiprovokáltam. A leckeleiratok alapján álmomban sem gondoltam volna, hogy a riport-etűd-sorozat (utóbbira, melyet egyszerű, lazán egymással kapcsolatban levő néhány képes együttesnek gondolok, nincs lecke, így leirat sincs) kategóriába sorolható kép-együttesek valamilyen esztétikai érték-hierarchia szerint kerülnek elbírálás alá nálad. Ez nagyon jó, hogy most kiderült, nagyon köszönöm. Jó lett volna persze mindezt előre tudni, sokkal jobban értettük, értettem volna az értékeléseket, melyeket így igen sokszor (az én képeimmel kapcsolatban csak most!), kiszámíthatatlanul szeszélyesnek véltem.

Mégegyszer köszönöm, Zsolt. Jó lenne ezeket az irányelveket valahol explicite összefoglalni, leírni.

Nem kérdezel könnyűt...

Három terület, háromféle megközelítés. A riportnál a dokumentálás is érvényes szempont, ezért bekerülhetnek a sorba képileg, formailag, kompozícióban kevéssé sikeres fotók is, hiszen a megközelítés kevéssé lírai. Én ide venném a kiállítást is, ami szintén egy sorozat, ahol szintén nem lehet csak 10 pontos képekkel operálni, mert akkor nincs lüktetése, ritmusa az egésznek. Az etűd nehezebb dió, ott már kevéssé engedhető meg a lötyögés, hiszen ott a formák is mesélnek, és a létjogosultsága is megkérdőjelezhetővé válik a képsornak, ha gyengébb képek rontják az összhatást.

Ami a sorozatokat illeti: hogy a kortárs fotográfia vajon manapság erősebben, sűrűbben alkalmazná a sorozatot, mint régebben, ezt nem tudom, én nem érzékelem, hogy több jó sorozatot látnék, mint régen. Az igaz, hogy van egy olyan trend, ami úgynevezett témafeldolgozás, ez valóban divat. Nyilván, ha a csúcspontok, a csúcsképek kevéssé vannak jelen, ha egy-egy kép elkészítésére kevesebb idő és energia jut, akkor felértékelődnek a "képtársak", akik bár nem kiemelkedőek, de együtt talán hatással bírnak. Hát, igazad van, itt én elég szigorú vagyok. Mert ez a terület az, ahol a legjobban tetten érhető a digitális óta előretörő lazázás. Az, amikor a mennyiség lép a minőség helyére. Azért nem véletlen, hogy ez a forma azóta próbál megkapaszkodni a fotóban, amióta úgymond olcsó a nyersanyag. És azt hiszem, a válaszom is talán a sorok között érthető: ha a képek kiütik egymást, akkor győzzön az erősebb (úgyis akad még azon a kártyán vagy 400), tehát ha nem a csúcsképre, ha nem az egy képen belüli megfogalmazásra és sűrítésre utazunk, akkor se ússzuk meg a melót (csak hiszik olykor néhányan, hogy de), mert akkor meg otthon kell majd a szoba magányában válogatni a képek között és a válogatásban kell majd következetesnek, szigorúnak és formailag felkészültnek lenni.

Nekem a negyedik képeden szétesik a fókusz. Van rajta futó, táj, érdekes képelem, minden, de nem áll össze, ahogy a többinél igen. Azaz a másik három kiveti maga közül ezt a képet. Ez nem jelenti, hogy ne szeretném a sorozataid, csak annyit jelent, hogy vitatom egy-egy kép tag esetén, hogy miért van a többi társaságában.

Még valami: veszélyes üzemnek tartom a képsort, mert mivel jószerivel nincsenek benne csúcspontok, mert az alkotó átfogó képre utazik és nem arra, hogy egy képbe sűrítsen, így épp e sűrítés hiánya miatt könnyebb benne tévedni. Ráadásul javarészt értékelhetetlenek a sorozatok, hiszen vagy elkap a sodrása a témának, vagy ha nem, akkor nagy esélye van, hogy az összes kép érdektelenné válik emiatt. Áll az ember, nézi a portfolio-szerű képsorokat a kiállítótermek falain, és nem érzi, hogy érett, megszenvedett képeket látna. Talán ennyi a bajom.

Sport-e a kocogás? Mondjuk Rómában már 30-40 évvel ezelőtt is úton útfélen kocogókkal találkozott az ember. Ott futottak szerencsétlenek az autók között. Lent, az elmaradott délen, Apúliában, vagy Szicíliában azonban még pár évvel ezelőtt is ritkaságszámba ment az ilyesmi. Most pedig, egy-két éve, itt is kitört az egészséges élet: reggelente a partmenti sétányokon, parkokban egymás sarkát tapossák. Namármost: megfigyeltem, hogy sokuk 5-10 kilométereket fut le - és még gimnasztikázik is hozzá. Háát...

Zsolt, nagyon köszönöm az elemzést. A negyedik képet ért kritikát elfogadom. (Annyi megjegyzésem lenne, és nemcsak ennek a sorozatnak kapcsán vetődik fel bennem ez a kérdés, hanem mások sorozatainak értékelésénél is, hogy nem világosak előttem a szempontok, melyek szerint egy sorozatot egészében megítélsz. Úgy látom, hogy amikor "riportról", illetve "fotóetűdről" van szó, akkor egy problematikus kép nem rontja le a szemedben az egészet, amikor viszont bármelyik más leckénél jelenik meg a sorozat, akkor egy gyengébb mindent leront. Ez arra ösztökéli a lurkót, hogy erősebben, vagy lazábban összetartozó képeit - kivéve a riport, vagy etűd esetét - semmi esetre se sorozatként töltse fel. Van valami speciális averziód a sorozatok ellen? Ha igen, akkor emlékeztetlek arra, hogy a kortárs fotográfia legtöbbször sorozatokban (portfólió) gondolkodik, és legtöbb helyen megkövetelik, hogy a fotós legalább laza kohéziós erővel bíró sorozatokban adja el magát.)

Tamás, köszönöm a véleményed!

Az én kedvencem a harmadik. Formai telitalálatnak tartom. A negyedikben csak az ötletet látom.

Nagyon örülök, Ferenc, és köszönöm.

Számomra a fölső kép kiemelkedő. Egy nyugodt mondhatnám statikus kép, és csak egy kocogó, meg egy tolókocsi az előtérben, amitől akkora "gellert" kap a kép ... Nagyon tetszik!:)

Új hozzászólás