Hát igen, az előzőből lemaradt és csak az utolsó képet kaptuk meg. Itt azért nagyon érdekesen látszódik egy szituáció. Aki fotózik, belülről ismeri a képeket, de itt most egy megfigyelői státuszból látunk egy lenyomatot, hogy tulajdonképpen milyen furcsán is nézünk ki mi, amikor belelkesülünk, és „Mindent a képért!” felkiáltással, akár életünk kockáztatásával is elmegyünk egy ilyen helyre, és rögzítjük a képet. Van ebben egy nagy adag humor. Komikus az egész, ahogy a modell hölgy, ebben a nagyon érdekes ruhában és kalapban, fürdőzik a napban, miközben mi ennek az egésznek a szürrealitását is látjuk, hogy ezek között a vasoszlopok között mindez hogy szerepel. Nyilván ezek azokon a képeken, amik ők készítenek, nem lesznek rajta, a teleobjektív valószínű, hogy a portréra fog koncentrálni csak. Mégis a megfigyelő státusz az, ami ennek az egésznek a ritmusát meghozza. Hogy milyen lehetett az a kép, amit ő készítettek, nem tudom, ebből a képsorból nem lehet megítélni. Egyébként azt mondom, hogy az egy következő lépcső lehetne, hogy akár záró képként Gabriella is elmegy erre a mólóra, és már modell nélkül nagyjából megmutatja, hogy ők mit is láthattak ebben az egészben. Ott meg a modell hiánya lenne az, ami érdekes lenne, és ezt az egészet ritmusában összerántaná. Most én ezt egy kicsit hiányolom a képsorból, hogy nincs ez az egész levezetve. De a megfigyelés nagyon rendben van, nagyon jók ezek a gesztusok, és nagyon jó, amit látunk, hogy instruálja a modellt. Szóval én azt gondolom, hogy ez mindenféleképp jó és humoros képsor. Megadom a három csillagot azzal a javaslattal, hogy legközelebb azon is el kell gondolkodni, hogy hogyan zárok le egy ilyen történetet, ne maradjanak ezek az ajtók nyitva. (hegyi)
értékelés: