Dolgoztál már te ezzel a fejre állított világgal – ha jól emlékszem talán az a Műjégpályánál volt -, és az is egy nagyon izgalmas dolog volt, és ez is az. Egyébként az az érdekes dolog benne, hogy más hatást tudtál elérni azáltal, hogy egy jégfelületet hoztál a képbe és ez teljesen másképp dolgozik, mint a vízfelület azáltal, hogy egy statikusabb, jobban tükröződő felületet mutat. Ezért ennek a hatása is erősebb. De most ennél a képnél hiányolom a valóság részt – ott tulajdonképpen a kép alján talán egy nagyon vékony csík megjelenik, ez sem 100%-ig biztos. Tehát magyarán, nekem az kevés, hogy fejre fordítok egy képet. Nagyon érzékletes az egész, nagyon szimpatikus, de a fejre fordítás nekem egyelőre így egy trükk. A viszonyrendszert kellene felépíteni, hogy a tükröződő világ hogyan viszonyul a valósághoz. Most a valóságot szinte teljesen kikapcsoltad. Ha pedig azt mondom, hogy ez csak az ami érdekes, akkor lehet, hogy visszafordítanám ezt a képet mert ettől ez a tükröződés még gyönyörűen működhet – most egy poén miatt vagy egy poénért feláldoztunk valamit, ami az egésznek a szubjektivitása és személyessége. Ez a poén egyszer oké, megnézhető, de azért miután rájöttünk arra, hogy fejére fordítottad a képet, már le is lepleződött a dolog és nem nagyon sok minden marad, ami miatt ezt a képet hosszú távon nézegessem, miközben gyönyörű lenne, hogyha a valóság is valahol megjelenhetne. Most én azt mondom, hogy az a víztükrös tükröződő világban (függetlenül attól, hogy egy más hangulat) nekem több volt, mint most ebben. Formailag ez is izgalmas, de nem jut el arra a mélységre mint az a kép. (hegyi)
értékelés: