A Filatorigátnál van egy szakasz a HÉV mellett, ahol nagyon jó kis graffitik vannak. Én magának a graffitizésnek, amikor festészeti értékeket hozunk létre, abszolút pártolója vagyok. Persze nem annak, amikor műtárgyakat rongálunk, amikor vasúti kocsikat festünk össze, hanem annak, amikor esetleg úgy, mint ennél a tűzfalnál, az egyébként is pusztuló környezetet transzponálunk, változtatunk át. Ez, amit most mondtam, nem vonatkozik az ún. tagelésre, én azt a legparasztabb vonalának tartom az önkifejezésnek, értelmetlennek, és cél nélkülinek gondolom, miközben sajnos azzal találkozom a városban, hogy olyan rajzokat, olyan valóban műtárgynak is felfogható alkotásokat is tönkretesznek azok, akik csak a tagelésig jutnak, amiket én nagyon sajnálok, és meglep az, hogy ez a szubkultúra nem képes magából kivetni ezeket a rongálókat. Ami a képet illeti, nagyon erősek ezek a színbeli párhuzamok. Nagyon jó az, ahogy az ég ritmusa felel erre a rajzformára, ez nagyon jó meglátás. Talán kellett volna keresni egy olyan helyzetet, ami esetleg egy kicsit közelebb menve ehhez a témához, még erősebb belső koncentrációt hoz a képbe. Arra gondolok, hogy a kép alsó részénél egy ujjnyi simán lehagyható lenne ebből a közlésből, a kép jobb oldalán belógó ágak nekem már nem kellenek, és a kép fölső részénél is tulajdonképpen egy ujjnyit le lehetne hagyni. Ha közelebb megyek ehhez az egészhez, és ha meghozom azt a döntést, hogy ebben engem a házfal, a rajz, ez az elvadult növényzet, és az ég érdekel, akkor ezeket kell szerepeltetni a képen, minden más már zavaró. Miközben az ötlet nagyon jó, és a megfigyelés is abszolút 10 pontos, a megfogalmazásnál azt érzem, hogy Ádám nem volt maximálisan koncentrált. Ezeket a kérdéseket magunknak exponálás előtt kell föltenni. Azt hiszem, hogy utolsó leheletemig fogok harcolni azért, hogy a gondolatokat az exponálás előtt fogalmazzuk meg, és ne utólag a boncasztalon kezdjünk el vagdosni. Ez nem jelenti azt, hogy utólag ne lehetne módosítani a döntéseinket, de ha a döntés is utólag készül el, és utólag csodálkozunk, hogy „jé, én lefényképeztem valamit”, akkor ez a fajta bizonytalanság rajta marad a képen. Ez egy két csillagos kép a kompozíciós lazaság miatt, de kérnék egy ismétlést. Kérem Ádámot, hogy menjen el ide vissza, ha lehet, és tegye meg, hogy már csak a maga okulása kedvéért is megcsinálja ezt az ismétlést. Arra hívnám fel a figyelmet, hogy a fényképezőgéppel a kezedben az által, hogy a döntés szabadon a tiéd, milyen képkivágást használsz, te magad is alkotó vagy, azaz szabadságodban áll dönteni, de rajtad áll, hogy egy új alkotást, egy új minőséget hozz létre. Azaz az eredetire itt két dimenzióban rákerül egy ág mondjuk, akkor az is képelem lesz, mintha festékszóróval festetted volna bele, az ég is mintha festék lenne, vagyis a képhatáron belül te magad is graffitissé leszel és beszállsz a játékba. Ezt ne veszítsd szem elől, hogy a dolgod nem csak a dokumentálás. (hegyi)
értékelés: