Plánesőt macskás képre. Az eleve minuszból indul.
A kép ez egészen elképesztő. Akkor is, hogyha nem olvasom el a kommenteknél azt, hogy hogy is készült. Egy plusz háttérinfó az, hogy a saját hajadat használtad föl ehhez a rácsozáshoz. Mindennel maximálisan egyetértek. Érdemes lenne ezzel még tovább dolgozni, azért mert van egy nüansznyi probléma, hogy pont a szembogarát takartad ki az egyik hajszállal a macskának és ettől olyan félszemű érzete van az embernek, mint hogyha az a szeme sérült lenne. Mind a két szemre szükség lenne. Viszont az ötlet abszolút zseniális és én most fölhívom a figyelmet egy részre, és ez a kép, hogy ha tulajdonképpen csak erről a részről szólna, akkor is tökéletesen rendben lenne, egy sokkal szűkebb vágásban is akár. Mégpedig arra a részre, ami a bajszokkal és a hajjal létrejön. Nagyon érdekes és izgalmas játék lenne az, hogy ha csak ilyen kis részeket kimetszve mintegy ilyen feladat-rejtvényt, mint egy kvíz kérdést dobnád ezeket föl és azt mondanád, tessék megnézni, ez mit hoz ki, vagy az mit mutat. Viszont ez így egyben is abszolút őrületes. Én erre megadom a három csillagot, a leckemegoldásra pedig még várnék, azért van itt formai dolog, amit pontosítani kéne, de az irányvonal az abszolút jó. Nagyon szerethető ez az egész. (hegyi)
értékelés:
A hajad? Az ész megáll.
Ha meglenne a másik pupillája is, akkor százas lenne a kép, így kilencvennyolc.
Igen!!! Az a hajam :)
Nem tudtam, hogy mennyire egyértelmű, vagy legalább kitalálható.
Épphogy végeztem a hajmosással, még csupa víz, de neki muszáj azonnal belém bújnia valahogy :D
Ül az ölemben /rajtam a kötött piros pulcsi/, és a frufrum van elé fésülve.
Brigi jól látom hogy a hajad, mint függöny mögött van a macska? :) Így tényleg van egy bensőséges, összebújás előtti hangulata, a macson is érződik az a "macskakíváncsiság", hogy na ebből vajon mi lesz, mit talált már ki megint a gazdi... :D
Köszönöm Tamás az észrevételed.
Igazából a kedvenc házi jellegét szerettem volna erősíteni, azért hagytam úgy, de lehet, hogy felé lőttem vele.
A Látszótér Alapítványt
banki átutalással
MagNet Bank
16200120-18524112
vagy PayPalon keresztül
Köszönöm az értékelést, a csillagocskákat :).
Tényleg látszódhatna a másik pupillája is.
Azt gondoltam, hogy belefér a Bújj-bújj-ba, de elhiszem, hogy itt mégis zavaró. Megpróbálok készíteni egy kétszemest is.
Érdekes, amit a még szűkebb vágásról mondasz. Összehasonlítva a képeimet más képekkel, az az érzésem támad, hogy nagyon szűkre veszem a kockát... sokszor csak darabkákat mutatok, és kezdtem félni, hogy mindez rossz, értelmezhetetlen.