András, egy kicsit sűrűbb jelenlétet kérnék tőled. Azért mondom ezt, mert ha félévente egy kép érkezik, arról nehéz ívben kommunikálni, és felépíteni egy munkát. Elfeledkeztél rólunk, ezt nem dörgölöm az orrod alá, de remélem, hogy a továbbiakban ez nem így lesz, és határozottabb jelenlétet kapunk. Ami a képet illeti, azt tudom mondani, hogy fantasztikus a leirat, amit adsz hozzá, hogy hogyan is történik ez nálad és mi a megfigyelésed. És azután kapunk ebből egy kiragadott képkockát. Azt kérdezem, hogy ez a legjellemzőbb erre a történetre? Amikor egy csúcspontot keresek azon a mesén, hogy miért különleges neked ez a virág, és hogy hogyan állsz meg, amikor mész a suliba, vagy hogyan csensz róla egy szem cseresznyét, vagy hogy ez az egész hogyan hat rád, akkor most, amit látunk, ez – én csak kérdezem – a legjellemzőbb állomása ennek? Azért teszem fel ezt a kérdést, mert önmagában ez a kép, ha nincs leirat, számomra nem nagyon mesél arról, amit az elmond. Nem látom benne a kapcsolódást, nem látom sem az iskolába menést, sem a várakozást, sem azt, ahogy ez elfoglalja a helyét a te életedben. Nekünk is van cseresznyefánk, ezt a mi fánkról is fényképezhetted volna. Úgyhogy lesz most is cseresznyevirágzás, és jó lenne, ha végiggondolnád azt, hogy hogyan tudnád a cseresznye és a közted lévő kapcsolatot megfogalmazni, azt a lírát, amit elmesélsz ebben a kis bekezdésben, hogy mindez neked mindennapos élményt tud adni. Lehet, hogy érdemes ezt az egészet egy történetként megfogalmazni, egy képi etűdként viszonylag hosszabb időt rászánni, ezt én rád bíznám, de az biztos, hogy ez most nekem nem nagyon mesél erről a kapcsolatról. (hegyi)