Ismétlés.
Mó, én azt is mondtam, hogy az út fontosabb, mint a cél. Azért mondtam, hogy álljon fel a kucorgásból és kapja fel azt a keretet, mert jó lenne, ha ezt az élményt megélné.
Ismétlés.
Nagyon köszönöm azt, hogy kitartóan dolgozol ezzel a leckével, a képkerettel, és az abban történő önportré elhelyezésével. Ez fontos, mert a gyakorlás által tudjuk a valóságban megtapasztalni, hogy mi az, ami működik, és mi az, ami nem, valamint, hogy mi hogyan működik, és mi hogyan nem. Ahogy lépdelünk előre a képek sorában, és egyre újabb és újabb megfejtések jönnek erre a leckére ebben a témakörben, egyre inkább finomodik és pontosodik a megoldás, és tisztul a kép. Nekem most egyértelműnek tűnik az, hogy a képkeret a hibás. Ugyanis akármennyire is érdekes egy ilyen hosszúkás képkeret, ha ezt nem tudjuk a képbe szervezni, akkor nem fog működni. Saját tapasztalatom is van, mégpedig amikor saját magam készítettem az erkélyajtónál magamról aktfelvételt. Arra kellett rájönnöm, hogy kicsi az ajtó. Nyilvánvaló, hogy az én testi adottságaimmal vannak problémák, de az az üvegfelület, amit ott használtam kicsi volt, és ez beszorította a mozgást és nem adott elég teret neki. Itt is ezt érzem, hogy van egy képkeretünk, de ez a képkeret nem ad elégséges teret. Legalábbis ebben a formában letámasztva a falhoz, nem. Tökéletesen logikus lenne, ha megkérdeznéd, hogy na jól van Zsolt, de akkor most hogyan tovább, mert eddig ezt az utat forszíroztad, és akkor most mégis azt mondod, hogy nem ez a megoldás!? Azt gondolom, hogy két irány lehetséges. Az egyik a falhoz támasztott keret, és az elé helyezett test, amihez ez a keret kicsi, legfőképpen keskeny. A másik irány, amiben lehetséges, hogy tudna működni a keret, ha megállsz egy nagy fehér háttérfelület előtt, és a kezedbe fogod ezt a keretet, majd magad elé tartva metszel ki úgymond egy újabb teret a valóságból. Akár ferdén tartva, akár egyenesen, ez ilyen szempontból teljesen szabadon választható, az ember felvesz valamilyen pózt, és abban elkezdi ezt a keretet használni gesztusában hasonlatosan, mint a talajtornászoknál a karika. Ha ez számodra járható út, akkor azt gondolom, lehet, hogy ez lenne az izgalmasabb. Megmondom azt is, hogy miért van problémám ezzel a megoldással. Azért, mert beszorít téged, béklyóba köt, kénytelen vagy kuporogni, összezsugorodni, és ez nem adja a szabadság érzetét, márpedig azt hiszem, hogy erre volna szükség. Úgyhogy most nem azért kérek ismétlést, mert te valamit elrontottál, hanem azért, mert valószínű, az én instrukcióimban volt a hiba. (hegyi)
Mó, én azt is mondtam, hogy az út fontosabb, mint a cél. Azért mondtam, hogy álljon fel a kucorgásból és kapja fel azt a keretet, mert jó lenne, ha ezt az élményt megélné.
"a lepke majd eldönti, hogy merre repül" --- Na, ezen van szerintem a hangsúly, Noncsi! :) Mert kérdem én: mi van azzal, ha valakinek nincs szabadsága? Ha valami "beszorít téged, béklyóba köt, kénytelen vagy kuporogni, összezsugorodni"? Nem védeni szeretnélek egyáltalán, hanem ez a véleményem! :) Ami persze, nem biztos, hogy fedi az igazságot, de a magam szemében mindenképpen! Szerintem a 3 kép közül ez lett a legjobb. Ez a képkeret magam elé tevése meg kicsit már olyan elcsépelt, mert annyi ilyen képet látok, hogy már nem hiányzik még eggyel több! :) Persze, mint minden, ez is annyira szubjektív, hogy csak na! :)
Értettem én - csak én meg máshogy gondolom, vannak a szerencsések, akik maguktól szárnyakat bontanak, és vannak, akiknek ehhez kell a külső segítség, akár csak egy bólintás, hogy jól csinálod - én ebben hiszek, hogy segítsünk, aztán az a lepke majd eldönti, hogy merre repül. :)
Azért egy mosoly-jelet biggyeszthettem volna a "Tudtad te..." kérdésem után, mert így utólag újraolvasva, félre is érthető a hangneme... szóval bocsánat, ha felcsattanásnak tűnt, nem az akart lenni, csak a múltkor is tartottam tőle, hogy nem nagyon tudok kihozni többet ebből a keretes dologból és ugye, hogy igazam lett? :)
Tükörnek a kerete volt, nem képé, ezért ilyen a "formátuma".
Az elemzésben próbáltam megfogalmazni, hogy azt gondolom, van értelme folytatni, érdemes küzdeni vele, amíg célt nem érünk, épp azért, mert fontos az út, sőt az út fontosabb, mint a cél. :)
Nem tudom, szoktak-e örökre bábok maradni a hernyók...csaknem! :)
Ha értelmét látod, Zsolt, hogy megint megpróbáljam, akkor csak van, ha én nem is látom. :)
Nem feltétlenül ellentmondás. A külső ingerek hatására dönt úgy a pillangónk, hogy kibújik a bábjából. Magyarán ne eröltessük, majd jön a maga tempójában. Legalábbis az én olvasatomban. Azért én is szeretném látni Noémit repdesni, ha ilyen kedves mint báb, milyen lesz majd lepkeként.... :)
Idő, mint a tenger - a hasonlat nem tetszik, mert ellentmond annak, amiben hiszek, hogy önismereti úton külső impulzusok és visszajelzések nyomán létezhet képnyelvi haladás. Amit írsz, az meg azt mondja, hogy mindenki molyol a maga dolgán ahogy tud, legfeljebb nézni lehet, ahogy kirepül, ha kirepül és nem marad báb állapotban örökkön.
Tudtad te azt, hogy az a pillangó, amelyiknek a bábját kívülről fejtik szét, az megdöglik?! De lehet, csak azért lett ez a vége ennek a kísérletnek, mert túl korán végezték el, merthogy kintről nem látszott, hogy még nem fejeződött be teljesen a metamorfózis...
Időt kérek.
Köszönöm az elemzést, Zsolt!
Csak az az egy bajom van, hogy nekem ez így tetszik. Ha nem jó, akkor nekem miért tetszik...? :(
...talán azért, mert igaz, amiről ez a kép így magamnak magamról beszél. Amit te is észrevettél, és leírtál. Szűk. De ez a valóság. Egy nagy hatalmas keretben, nagy lazán, az nem én lennék, legalábbis most még nem. Megmondom őszintén - amit majd jól megbánok, mint már jópárszor, hogy minek adom ki ennyire magamat itt...-, hogy nem a keret volt először, hanem a guggolás. A keret csak ürügy, hogy kuporoghassak. És ha most fontos, hogy ez önportré, akkor ez az. És komolyan mondom, hogy jólesett még azt is levágni, ami a kereten kívül volt!
Nos, Zsolt, el tudod ezt fogadni, vagy azért mégiscsak pakoljam ki negyedjére is a nappalit kanapéstul, asztalostul, dobfeszerelésestől(!) együttvéve, hogy hozzájussak a fehér háttérhez...? :)
Hozzám is!
Az első keretes kép belső muszájból volt, mert meg akartam csinálni a 3. leckét, a második külső muszájból, mert meg akartam csinálni, amit Zsolt mondott, ez a harmadik meg abból a felszabadultságból, hogy a pedellus így szólt: Na jó, csinálj, amit akarsz! :)
Köszönöm a megjegyzéseidet, István!
Végignéztem a keretezős sorozatodat, és egy nagyon különös dolog érzékelhető számomra. Az első fotód egy viszonylag spontán kép, és szerintem ösztönösen is nagyon jól sikerült. A másodiknál érzem már a munkát, ahogy ennél is, de ez már jóval természetesebb mégis. Itt nem a képkeretről, itt Rólad szól már a történet, és a keret megmarad "kerettörténetnek". Nagyon jól érzem problémáidat, kétségeidet, kérdéseidet. A három közül hozzám ez áll a legközelebb!
Akkor megbeszéltük! ;) Mehetek pakolni, ha fel akar állni! :D