pedig friss, ropogós ;)
Nagyon érdekes az, hogy egy olyan kompozíciót raktál össze, aminél a fák közötti áttűnések adják ennek az egésznek azt a nagyon furcsa térbeliségét, hogy átkívánkozunk a fák között, és valahogy oda a fényre akarnánk kimenni, de mindig az utunkat állja ez a csónak, és nem hagy minket. Van ennek egy furcsa dinamikája ettől, mindazzal együtt, hogy talán most egy hajszálnyival átbillentünk tónusban azon a határon, ami a jól érthetőség határa. Egyszerűbben fogalmazva: miközben a csúcsfények ott vannak a víz tükrén - amik egyébként nagyon szépek, bár egy kicsit nekem az is sok talán -, ugyanakkor nagyon visszafogott a téma, maga a csónak kevésbé kontrasztos és dinamikus. Ha én laborálnám ezt, akkor valószínű, hogy kicsit visszább vennék a csúcsfényekből a víztükrön, kicsit emelnék a tónuson az előtérben, így ezt a nagy kontrasztkülönbséget valamennyivel visszább hoznám, nem sokkal, 5-7% elég lenne, és jobban el kezdene élni ez az egész ettől. Szerintem megmaradna ez a furcsa térbelisége azzal együtt, hogy nem kéne dörzsölnöm a szemem, hogy most mit is látok az előtérben, és keresgetni sem kellene. Ennyi, amit hozzá tudok tenni. (hegyi)
értékelés:
Hangulatos. A messzi színek ütősek nekem, azok rendesen ott vannak a történetben, jó a lassú feszültség az előtér és a háttér között.
Nem is tudom, hogy hiányoznának-e a fák a magasabb részről és széltibe nem tenne-e jót egy kicsi tér?