Önportré

Önportré

Ez itt a hervadás tündér-világa. Akartál látni szép halált velem? A Bükkös-erdő bús elégiája szép, mint a halál és a szerelem.

Nagyon érdekes a dinamika, ami a képen létrejön a felemelt karral. Sokszor kérdés az, hogy mit kezdjünk a modell kezével, hova tegye, mi az a póz, mi az a gesztus, ami természetesnek hat. Ilyenkor el szoktam azt is mondani, hogy a kéz az állát támasztja, az egy elég dekadens dolog, abban nincs nagyon erő, az olyan, mintha valakinek gerincproblémája lenne, tehát nem egy célszerű dolog, ráadásul az ökölbe szorított kéz sokszor az amputáció érzetét hozza. Én most itt azt gondolom, hogy ez egy jó megoldás, valószínű, hogy szelesebb volt az idő, és a modellünk itt a saját hajába beletúrva igazgatja azt. A tekintet is jó, az arc gesztusai is jók. Az az érdekes nekem, hogy a kabát szárával, a két karjával egy nagyon jó ritmus jön létre, az egyik erénye a képnek pont ez a zaklatott ritmus. Ez az, ami pluszba hozzáad, és ettől lesz abszolút értelmezhető ez a kép, hogy milyen lelkiállapotról beszél. Nagyon jónak gondolom, köszönöm szépen. (hegyi)
értékelés:    

Hozzászólások

Szexi- asszem ez a legtalálóbb szó erre a fotóra.

Szia Bernadett, üdv a téren! Látom, ez már a második fotód ide, ezért oda is szóljon az üdvözlet :) Nekem egy nagyon tudatos megközelítés tükröződik. Az idézettel és a látottakkal valami "halálosan szerelmes típusú" ifjú lány benyomását teszed.

Az ősz hárfás tündére jár a réten,
az ő húrjáról szól a halk zene.

/ÁPRILY LAJOS: Októberi séta/

Az idézet ütős. A kép is az, szürreális nyitás után váratlanul hagyományos ideál. De mi köze a szavaknak az archoz? Miféle hegedűk sírnak itt a bőrzeke alatt? A szépség megvan, de hol van a halál?

Új hozzászólás