Talán nem a klasszikus utazás, megérkezés lecke, de úgy gondoltam nem a hagyományos értelemben vett képet kéne beküldenem. A legnagyobb utazás önmagunkkal van, ha akarjuk, ha nem. Lehet ez jó vagy rossz, de elcserélni nem tudjuk. A végcél a képen látható, amikor megszabadulunk minden sallangtól, hazugságtól, görcstől, félelemtől, faltól, hazugságtól, önámítástól, álarctól és azok leszünk amik mindig is szerettünk volna.
Az a baj, hogy én már láttam rólad sok tükörben készült önportrét, most ez nincs végiggondolva, hogy mire akar kifutni. Valahogy határozottabban kellene eljárnod a képalkotó eszközzel ahhoz, hogy számomra is, és a néző számára is egyértelmű legyen, hogy itt most arról akarok beszélni, hogy erőszak áldozata vagyok, vagy arról, hogy melankolikus vagyok, vagy arról akarok beszélni, hogy egy érzelmi játszmában alul maradtam. Ez mind benne van a képben, ugyanakkor egyik sem pontosan. Azt még hadd tegyem hozzá, hogy én simán vágtam volna a bal oldalból egy kicsit ahhoz, hogy a füled már ne legyen rajta, mert inkább vágjuk le, mintsem, hogy ilyen részleteket elkezdjünk újból behozni a képbe, mint a hajad, meg a fülnek egy darabkája, mivel úgysem megy végig, mert nem hagytad meg a formákat. Ez nem baj, de akkor tessék határozott lenni ebben is, hogy levágom. Az őszinteséggel nincs bajom. Azzal van bajom, hogy egy olyan emberről beszélünk, aki pontosan szokta az érzelmi helyzeteit ábrázolni, és ezt a fajta pontosságot én most is elvárom. Már bocsánatot kérek, nem látom, hogy miért kellene bizonytalankodnunk, maga ez a kép ezt nem indokolja. Most a technikáról nem nagyon beszélnék, majd egyszer lehet, hogy az Évát a térdemre fektetem, és elfenekelem az utómunka hiánya miatt, mert ezen a szinten tartó alkotónál azért kezd elvárás lenni az, hogy az utómunkát is elsajátítsa és végigcsinálja. Éva, ha azt a hosszú filmet, amit leforgattam érted, és azt is érted, hogy é r t e d haragszom, akkor én most azt mondom, hogy ezt tessék megismételni, gondolom, megvan ez az álarc. Gondold végig azt, hogy mit akarsz üzenni vele, és arra feküdj rá, és üzend azt. A fotó igényli egy kicsit az elrajzolt, erősebb hatásokat, így ha nagyon finomkodunk, lehet, hogy elcsúszunk. Ezt vedd figyelembe! (hegyi)
Igen, megvan az álarc. Bár úgy érzem nekem az ilyen képekhez kell egy hangulat, szóval egyszer majd biztos meglesz az ismétlése.
A térdre fektetéses dolgot hanyagolnám:)
Lehet értetlen vagyok, de ez az érted haragszom nem ellened dolgot most nem értem.
Igen igazad, van az utómunka nálam gyakorlatilag nulla, de leginkább ennek az az oka, hogy nem értek hozzá:)
Miért zavarbaejtő Ágnes?
István, mindig szeretem amikor egy képemhez hozzászólsz, mert mindig egy érdekes nézőpontot képviselsz! Jó érzés, köszönöm! Meg persze mindenkinek, akit egy kicsit is megfog bármely képem, mégha nem is szól hozzá :)
Tényleg nem a klasszikus utazás, talán inkább a belső út fogalomköréhez tartozik, és így mégis csak önportré lehetne, amely témakör finom távoltartásával azért jelzed, hogy most igazán eszköz vagy önmagadnak, és inkább szeretnéd képileg megfogalmazni ezt a gondolatot, mintsem a valósból elárulni valamit. Én valahogy így érz(t)ékelem e besorolást. De magaddal nézel szembe, és szerintem ettől kifejező is...
Egy nagyon kedves filmem egy nagyon kedves jelenetét juttatja eszembe: Enyedi Ildikó Simon mágusban a Nagy Mari alakította francia tolmácsnő leveszi a parókáját, de valami olyan egyszerűséggel és tisztasággal és mélyen átélhető drámával, amit csak olyan színész tud, aki maga is átélte. No, valami ilyesmi jut eszembe itt is.
Érted haragszom: ha azt kérem, hogy ismételj, az nem szívatás, hanem az elmélyítés eszköze.