ok - kösz

Azt gondolom, hogy a számomra leginkább problémás az a vágások. Ahogy az arcod vágod, a szekrény teteje csálé, szóval ez az alap, hogy ezek nekem fokozzák az esetlegesség érzetét. Erre épül rá az, hogy a formák rendezettsége után jön a tömegelhelyezés, azaz, hogy a te fejed mennyire ellensúlya annak a tömegnek, és itt gondolhatsz nagyjából fizikailag is mint e mérleg nyelve a tömegre, annak a dolognak, ami jobb fenn történik. Ady néz felfelé, de ott nincs semmi, ellenben lenn ott van egy figura, mint egy manó, de a jelenléte nincs kitalálva.

Vagyis csak az ablakot fotózni, jól értem? Én az áttünés alatt a tükrözödést értettem... sorry. De akkor már nem "Önporté arc nélkül" (Miért baj hogy nem vagyok teljesen benne?) :-)

De hát én nem mondtam azt, hogy bindzsizni kellett volna az áttűnést. Sőt. Ha az érdekelt, azt kellett volna megfotózni. Szerintem.

Megfogott az öreg szekrény és a környezet paradox hangulata így kinn szinte a szabadban, hátlap nélkül, zöld növények közt. Én érdekesnek találtam hogy az ócska szekrényen át lehet látni és körbenövik a növények. Az ablak tükrözödése polárszürö nélkül, tudatos volt. Az Ady kép itt lakik, nem én tettem oda. Azért "bújdokolok" mert ez Önportré arc nélkül. Meg lehetett volna "bindzsizni" a képet (hogy pld. ne lehessen átlátni a szekrényen, stb.) - de nem vagyok híve az ilyen "utómunkáknak", bármennyire is divat. De kösz az elemzést. :-)

:-)

A kötődés és az elkötelezettség nagyon jól tapintható számomra. Nagyon szép ez az öreg szekrény, és igen meghökkentő a hátfaltalanságon áttetsző helyszín, talán nem is olyan fontos mint amekkora a mélységélesség most.